Erős beszédet mondott, állva tapsolták Gyurcsány Ferencet

Gyurcsány Ferencet

Tizenkilencedik alkalommal tart vasárnap évértékelőt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

Molnár Csaba EP-képviselő beszédével indult a rendezvény, aki Kordás Lászlóról, a párt múlt héten elhunyt képviselőjéről beszélt. Arra kérte a jelenlévőket, egy perces néma felállással emlékezzenek meg róla.

Gyurcsány Ferenc beszéde előtt az Európai Unió himnusza csendült fel, ezután pedig rövid visszaemlékezéssel folytatódott a közvetítés, amelyben kijelentették: a korábbi feltételezésekkel ellentétben nincsen a DK felett üvegplafon.

„Mi vagyunk az egyetlen párt, akik fel tudtak állni a Márki-Zay Péter okozta történelmi vereségből”

– hangzott el a bejátszóban. Külön köszöntötték a DK új tagjait, akik más pártokból igazoltak át hozzájuk.

Gyurcsány a beszéde elején rögtön leszögezte:

Magyarország helye Európában van és „lehet Brüsszelezni”, de számára Európa nem a városokat vagy a politikát, hanem a kölcsönös tisztelet kulturáját jelenti.

Bucsa Kijevtől olyan messze van, mint Érd Budapesttől – emlékezett vissza az orosz-ukrán háború egyik legsötétebb pillanatára és elmondta, azóta Oroszországot egyértelműen háborús bűnösnek kell tekinteni.

Ezek után nem lehet mérlegelni és vélt vagy valós gazdasági, stratégiai előnyök miatt együttműködni Putyinnal. Gyurcsány Ferenc szerint, ha Orbán Viktor ezt nem veszi figyelembe, akkor nem lehet szuverén, ami azt jelenti, hogy Magyarország sem szuverén, így a lakosságnak szembe kell mennie vezetőjével.

A kormány két legfontosabb dolga, hogy vigyázzon az országra és az emberekre, ám ezt a feladatot a Fidesz-kormány nem teljesíti. A DK elnöke szerint Magyarország magányos és olyan olyan elszigetelt, amire a rendszerváltás óta nem volt példa.

Gyurcsány szerint azok, akik szerint az iskolák ügye, a várólisták hossza vagy az akkumulátorgyárak telepítése nem politikai kérdés, nem legyőzni, hanem meggyőzni próbálja a Fideszt – ezzel végső soron pedig a hatalmuk megtartásához járul hozzá.

Gyurcsány Ferenc kijelentette:

Ez a rendszer ellopta a hazánkat, így nem egyes elemeit kell cserélni, hanem az egész rendszert leváltani. A Fidesz megdöntésében nincsen harmadik út, valaki vagy velük van, vagy ellenük.

Legalább kétmillió ember van, aki másmilyen országot akar, számukra csak a teljes szembenállást tartja működő stratégiának Gyurcsány.

Ez azt jelenti, hogy

minden létező törvényes eszközzel az „erkölcstelen, bűnöző, törvénytelen kormányt” kell gyengíteni.

„Nem ellenzéke, hanem ellenfele vagyunk ennek a kormánynak” – jelentette ki a DK elnöke, aki szerint Orbán rendszerét támogatni nem csak bűn, de szégyen is.

Gyurcsány szerint jelenleg a legfontosabb belpolitikai kérdés az oktatás ügye. Úgy gondolja, a tanárok és diákok követelései ésszerűek és a DK megértette, mit szeretnének, ezt oda is kell nekik adni. A tudásnál sokszor fontosabb az értés, a válasznál sokszor fontosabb a kérdés és a tudásnál fontosabb a kíváncsiság – mondta. Szerinte az oktatás problémái elsősorban nem az anyagi problémákról szólnak, hanem arról, hogy nem a gyerekek állnak annak középpontjában.

Hiányolja a kulturált, tisztességes közbeszédet arról a nyolcszázezer roma állampolgárról, akiknek a helyzetéről Magyarországon leginkább nem szokás beszélni. Gyurcsány elmondta, maga is aggódik, hogy szavaival megbánt valakit, de tarthatatlannak tartja, hogy ezek a magyar emberek nincsenek a társadalom szerves részeként kezelve – márpedig ez komoly probléma, amelyet nagy részben a nem cigány lakosság okozott.

Az inflációból, a bérek elértéktelenedéséből és a gázáremelkedésből csak egy kiút van Gyurcsány Ferenc szerint:

ez Dobrev Klára árnyékkormánya. A pártelnök a DK kongresszusának nevében arra kérte az árnyékkormányt, hogy őszig dolgozzák ki „a holnap Magyarországának programját”.

Beszéde végén „elbúcsúztatta” Vágó Istvánt és Avarkeszi Dezsőt. A két politikus távozik a DK elnökségéből, de „ilyen-olyan módon” – például Facebookon és a párt saját tévéjének részeként – továbbra is dolgozni fog.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...