
Máris kudarcba fulladt az MSZP legújabb kísérlete. A párt társelnöke az ATV-ben arról beszélt, hogy egyeztetést kezdeményezne a 2024-es választásokra felkészülésről, de Ungár Péter máris közölte, hogy ha lesz ilyen, nem megy el a találkozóra.
A legutóbbi közvélemény-kutatások mindegyike szerint az MSZP nem éri el az 5 százalékos küszöböt, a Medián már 1-2 százalékot mért az egykor nagypárti szocialistáknak. Vélhetően ezek miatt dönthettek úgy, hogy előállnak egy kezdeményezéssel. Ehhez talán a Horn Gábor vezette Republikon Intézet adhatta a lökést, amely olyan felméréssel állt elő, mintha az ellenzéki szavazók többsége közös európai parlamenti listát szeretne.
Ez a „felmérés” azért is meglepő, mert biztosra vehető, hogy sem a DK, sem a Momentum, sem a Jobbik nem akarna közös ellenzéki listát, de az LMP társelnöke máris bejelentette, hogy még tárgyalni sem hajlandó az MSZP-vel.
Ungár ugyancsak az ATV-ben azt mondta, hogy „ez az egyik legrosszabb dolog, amit lehet csinálni.” Az LMP politikusa hozzátette, hogy „megint elkezdik ugyanazok az emberek, ugyanazok súgnak nekik és ugyanazt csinálni, rakosgatjuk a nemlétező hadosztályokat, mint a Rizikó társasjátékban, ennek semmi értelme nincs.”