Győzelem: Vizsgálatot indított az Orbán-kormánnyal szemben az Európai Bizottság

Kép forrása: MTI/EPA/AFP

Júniusban jelent meg az a rendelet, amely kedvezményt ad azoknak az árusoknak, akik kizárólag olyan sajtótermékeket árusítanak, amelyek az ukrajnai háborúval kapcsolatban közérdekű közleményt tartalmaznak – azaz unióellenes, Putyin-barát kormánypropagandát.

Dr. Molnár Csaba, a DK EP-képviselője most bejelentette:

Vizsgálja az Európai Bizottság azt a kormányrendeletet, amely különbséget tesz a sajtótermékek között aszerint, hogy közölnek-e kormányzati hirdetést, vagy sem.

A DK még júniusban az Európai Bizottsághoz fordult, mert a napnál is világosabb, hogy a kormány ezzel a rendelettel próbálja hátrányba hozni azokat, akik nem közölnek kormányhirdetést. A most érkezett válasz szerint az Európai Bizottság vizsgálatot indított az ügyben.

loading...