
Az Ellenszél új rovatot indított, amelyben segíteni próbálunk azoknak az idős embereknek, akik nehéz helyzetbe kerültek a kormány gazdasági válsága okán. Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy miként lehet jóval olcsóbban megvásárolni az azonos hatóanyagú fájdalomcsillapítókat a patikában. Ezúttal a nyugdíjasoknak járó pénzügyi- és egyéb támogatásokról szolgáltatunk információkat.
Hova fordulhatok nyugdíjasként, ha nem jövök ki a pénzemből?
Az első és legfontosabb, hogy megjegyezzük az alapszabályt: van segítség, de nem mindig egyszerű azt megtalálni. A szociális ellátórendszer ugyanis papíron működik, vagyis a lehetőségek léteznek arra az esetre, ha egy idős honfitársunk nehéz helyzetbe kerül. Más kérdés, hogy a gyakorlatban ez nem működik zökkenőmentesen.
Pénzügyi támogatások
Állami és önkormányzati segélyekre egyaránt jogosult lehet egy nyugdíjas. Először javasolt felkeresni a területileg illetékes családsegítő szolgálatot. Itt szociális munkások segítenek az eligazodásban, sőt, a segélykérő nevében űrlapok kitöltésével, kérelmek beadásával is.
A családsegítők kerületenként/városonként más neveken találhatók. Helyenként egybevont családsegítő központok működnek, így ne tévesszen meg minket, hogy például „családsegítő- és gyermekjóléti központ” néven találjuk azt meg. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy hol kell keresnünk, az önkormányzat központi telefonszámán is érdeklődhetünk, ott biztosan adnak nekünk olyan telefonszámot, ahol elérjük őket.
Ha kistelepülésen, községben, faluban élő rászorulóról van szó, a helyi önkormányzatot közvetlenül is keresheti.
Az önkormányzatok eltérő rendeletekkel határozzák meg, hogy milyen plusz támogatásokat, juttatásokat adnak az idős, beteg embereknek. Épp emiatt ebben a cikkben nem tudjuk kerületenként/városonként felsorolni az összeset. Elképzelhető, hogy a rászoruló lakhelyén olyan segélyezési formák is léteznek, amelyekről eddig nem tudott, így mindenképp érdemes megkeresni az önkormányzatot és a családsegítőt, hogy információkat kapjunk ezekről a lehetőségekről.
Eseti segély
A méltányosságból adható segély az Egészségbiztosítási Alap terhére évente egyszer nyújtható pénzbeli támogatás azon személyek részére, akik a hirtelen kialakult, vagy súlyos, továbbá hosszantartó betegség okán az egészségi állapotukkal összefüggő költségek miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek.
A segély megállapításának elengedhetetlen feltétele, hogy az anyagi problémát kiváltó élethelyzet összefüggésben álljon az egészségbiztosítás által nyújtott ellátások, szolgáltatások igénybevételével.
Bővebben a segélyről, a jogosultak köréről itt olvashat.
Szociális étkeztetés
A szociális étkeztetés megszervezése Magyarországon törvényben, rendeletekben rögzített kötelező feladat, amelyet az önkormányzatok, illetve azok intézményei látnak el. Nagyon fontos rögzíteni, hogy nem jár minden idős embernek automatikusan, és még inkább nem jár mindenkinek ingyenesen.
Az idősellátásban a házi segítségnyújtás és a napi egyszeri, melegételes étkeztetés megszervezése az 1993-tól érvényes szociális törvényben rögzített, kötelező önkormányzati feladat Magyarországon, de az erről szóló rendelkezések sehol sem írják elő, hogy minden, szociálisan rászoruló embernek kötelező étkezést biztosítani. Nagyon fontos tehát: alanyi jogon nem jár ingyen ebéd senkinek sem azért, mert adott esetben rossz az egészségi állapota, vagy pszichiátriai beteg, vagy esetleg hajléktalan, avagy fogyatékossággal él, vagy éppen azért, mert elmúlt hatvan vagy hetven esztendős.
Bővebben a szociális étkeztetésről itt olvashat.
Civil szervezetek, egyházak
Érdeklődjünk a családsegítőnél/önkormányzatnál arról, hogy a lakhelyünkön milyen segítő szervezetek, egyházak végeznek karitatív tevékenységet. Tőlük időszakosan, főleg karácsony közeledtével nagy eséllyel kaphatunk segítséget!
Összefoglalva tehát: Az első és legfontosabb állomás a családsegítő és az önkormányzat megkeresése. Olyan segélyekhez is juthatunk a helyi rendeletek alapján, (lakhelyenként eltérő elérhetőséggel) amelyekről nem is tudtunk. Az önkormányzati és az állami segélyeken túl a civil szervezetek és az egyházak is segíthetnek, ezek elérhetőségéről szintén az önkormányzati/családsegítőnél dolgozó szociális munkásoknál érdeklődjünk.
Az Ellenszél csapata nevében mindenkinek jó egészséget és kellemes karácsonyi készülődést kívánunk! Ha Te is segítenél, kérjük, oszd meg ezt a cikket, hogy minél több rászorulóhoz eljusson! Köszönjük!
Itt a tuti módszer: így vegyél fájdalomcsillapítókat felannyiért – nem csalás, nem ámítás