Navracsics nem cáfolta, hogy a Bizottság 3000 milliárd forintnyi forrás felfüggesztését javasolja

Kép forrása: AFP

“Jó hírem van, az év végéig – most már a Bizottság által az újsághírek által megerősítetten is – aláírhatjuk a megállapodásokat a kohéziós és helyreállítási forrásokról. Ezek segítenek, hogy a jövő évben hozzáférjünk az uniós forrásokhoz – mondta Navracsics Tibor a versenyképességi operatív programok konferenciáján az Akváriumban.

A német Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív napilap szerdán azt írta, hogy az Európai Bizottság mégis a 3000 milliárd felfüggesztésére tesz javaslatot, erről az Európai Parlament kora délután szavaz majd.

“Alapigazság, hogy jó jól informáltnak lenni. Most azt tapasztaljuk, hogy az Európai Bizottság újságokon keresztül kommunikál velünk”

– mondta az atv.hu szerint a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter. Navracsics a felfüggesztésről azt mondta, a feladatok teljesítése a jövő évre húzódik.

Lojális, hasznos és jó felhasználója Magyarország az uniós forrásoknak

– mondta a miniszter.

Navracsics Tibor ezzel tehát nem cáfolta a német FAZ értesüléseit, amelyek szerint az Európai Bizottság jövő heti ülésén azt fogja javasolni a tagállami kormányoknak, hogy függesszék fel a Magyarországnak 2021 és 2027 között járó felzárkóztatási támogatások egyharmadát – 7,5 milliárd eurót (nagyjából 3000 milliárd forintot) – az uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos és a jogállami normák megszegéséből eredő kockázatok miatt. Ursula von der Leyen bizottsági elnök kedden tájékoztatta erről az Európai Parlament frakcióvezetőit, akik várhatóan délután szavaznak majd a javaslatról.

loading...