Nagy Bandó András elmondta, miért rosszabb az Orbán-rendszer, mint a Kádár-korszak

Orbán ma megszólalt a tegnapi rendőrtámadás után
Kép forrása: MTI

A népszerű humorista szerint az ország kormánypárti fele nincs tisztában a valósággal. Nagy Bandó András a Népszava Visszhang mellékletének adott interjújában beszélt erről. A humorista november 12-én ünnepli 75 éves születésnapját, de nem csak a szilencium miatt vonult belső szellemi emigrációba, hanem mert az ország fele nem is értené, amiről beszél.

Nagy Bandó szerint a diktatúrák hasonlóan működnek, ezért válhattak ismét aktuálissá a Kádár rendszerben született írásai Orbán Viktor kormányzása alatt is. 

A humorista a két rendszer különbségét abban látja, hogy míg korábban a hatalomnak fájó vicce miatt rövid időre eltiltották a színpadtól, a mai viszont tartósan belé fojtotta a szót.

Szerinte a közmédia és a propagandasajtó nem számol be a napi történésekről. Úgy véli, az első kijózanító számláig az emberek azt gondolhatják, hogy a kormány tényleg megóvja őket a gáz, illetve a villany árának emelésétől. Ők hiába hallgatnák meg a műsorait, a tények ismeretének hiányában nem is értenék a poénokat.

Szerinte minden szempontból kettészakították az országot, s egymásnak uszították az embereket.

„Akinek eltér a véleménye a hivatalostól, azt egyszerűen lekommunistázzák. Ezzel a megbélyegzéssel a kormány minden ellenzéki pártot egy kalap alá vesz, egyébként simán bevezette az egypártrendszert. Csak még a kádári időkben sem uszították úgy egymás ellen az embereket, mint ma”

– mondta a humorsita.

A Fidesz bombás plakátjairól a következőt mondta Nagy Bandó András:

Persze, de csak saját műfajomban foglalkoznék ezzel az ótvar plakáttal. Talán sokan emlékeznek az első önálló estemre, a Szülői értekezletre, amelyben ugyancsak a kisemberek véleményét idéztem társadalmi problémákról. Most is citálnám a dühös pedagógust, diákot, vagy szülőt, amint rádöbbennek, hogy nem csak a tanároknak szánt béremelésről hazudozik folyamatosan a kormány, de az orrunk előtt zajló háborúról is arcátlanul hazudnak, éjjel-nappal, minden hullámhosszon. Orbán teljesen hülyének néz mindenkit, de ennek nem lehet jó vége. 

loading...