Kövér László képtelen marhasággal zárja a hetet: megvédte az oroszokat az EU-val szemben

Kép forrása: MTI

Az a szankciós politika, amely Európában a háborúra válaszul megfogalmazódott, valójában magas inflációt, energiaválságot és recessziós veszélyt idézett elő – jelentette ki az Országgyűlés elnöke még szombaton Orosházán. Az MTI beszámolója szerint Kövér László, a Mondjunk nemet a szankciókra! című fideszes/kormányzati országjáró sorozat egyik Békés megyei állomásán azt mondta, Európa a gazdasági háborúba önként vonta bele magát.

Kövér szerint a kormány célja, hogy Magyarországon a gazdaság teljesítménye, a fenyegető európai recesszió esetén se essen vissza. A kormány a kis- és közepes vállalkozások mellett a nagyüzemeknek is igyekszik támogatást adni a munkahelyek megőrzése érdekében – hogy miként a járvány alatt, úgy most is – arra ösztönözve a cégeket, hogy korszerűsítéssel javítsák versenyképességüket – közölte a házelnök. Azt is állította, Magyarország gázellátása ebben a pillanatban biztonságban van, gáztározóink föltöltöttsége jelenleg 1,3 évre fedezi a lakossági igényeket, az ipari fogyasztókat is beleértve az éves szükséglet 60-70 százalékára elegendő.

Kövér László úgy fogalmazott,

bár vagy egy évtizede arról győzködik Magyarországot, hogy az oroszok megbízhatatlan partnerek, tények bizonyítják, nem ők használták fegyverként a gázt, hanem fordítva: az Európai Bizottság próbálta meg a szankciókon keresztül azt ellenük visszafordítani.

A házelnök szerint Magyarország az első pillanattól kezdve elítélte Oroszország katonai agresszióját Ukrajnával szemben. „Magyarország alapvető nemzeti érdeke a független, demokratikus, prosperáló, saját polgárainak a szülőföldjükön nemzeti megkülönböztetés nélkül boldogulást biztosító Ukrajna létezése” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke. A politikus szerint ugyanakkor nem Oroszország, illetve Vlagyimir Putyin felelőssége a február 24-e óta tartó háború, és annak gazdasági következményei, hanem:

ami most zajlik, az Európa gazdaságának szándékolt tönkretétele.

Noha a szankciós politika kezdetén azt ígérték, azok nem érintik az energiahordozókat, az önmagát önállósító Európai Bizottság újabb és újabb csomagokat készít, és a korlátozásokat előbb az olajra, majd a gázra is kiterjesztette, állította, azt is hozzátéve, a hírek szerint már készül a kilencedik uniós szankciós csomag, amely a nukleáris energiára is ki kívánja terjeszteni a korlátozásokat. A magyar villamosenergia jelentős részét előállító paksi erőmű azonban nem nagyon működhet mással, mint orosz fűtőelemmel.

A nukleáris energiára tervezett szankciók ezért Magyarország számára egyenlőek lennének a katasztrófával nemcsak a lakosság, hanem az ipar szempontjából is

– mondta a fideszes házelnök, hozzátéve, az ilyen korlátozások ezért csak akkor támogathatók, ha azok alól Magyarország mentességet kap.

„Az Európai Bizottság azzal indokolta a szankciók bevezetését, hogy azok az oroszoknak fognak ártani. Ezzel szemben az oroszok fél év alatt annyi pénzt szedtek be az energiahordozókból, mint az azt megelőző év egészében” – mondta Kövér László, aki szerint már a 2014-ben bevezetett szankciók egyik eredménye is az volt, hogy rákényszerítette az oroszokat az önellátásra, és így a korábban behozatalra szoruló ország lett a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre.

A fideszes politikus kifejtette, „a Sorosék finanszírozta magyar dollárbaloldal” a szankciók és a háború pártján áll, mindenben ugyanazt szajkózzák, mint a Nyugat rossz úton járó képviselői és a bürokrácia vezetői. „Mindaz, ami ma történik Európában, az emberek felhatalmazása és megkérdezése nélkül zajlik. Sem a migrációról, sem arról nem kérdezték meg az embereket, hogy akarják-e fizetni a szankciók árát” – mondta Kövér, ezzel indokolva, hogy miért van szükség a több tízmilliárd forintos költséggel bonyolított nemzeti konzultációra, hogy azzal „a magyar kormány az emberek véleményét kikérve érvelhessen Brüsszelben a nemzeti érdekek védelme mellett”.

loading...