
Mi lett azzal a kormánnyal, amelyik évekkel ezelőtt még óriásplakátokon hirdette, hogy
„Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját”?
Debrecen mellett, a BMW-gyár területén felépülő konténervárosban szállásolják el azokat a vendégmunkásokat, akik az autógyár építkezésén dolgoznak majd. Az elmúlt napokban nagy vita alakult ki a helyi ellenzék és a város fideszes vezetése között a sok érkező külföldi miatt, akik egyes értesülések szerint Törökországból, Pakisztánból és más országokból származnak.
A német BMW-csoport a török Yapi Merkezi Holdinggal kötött szerződést a debreceni autógyár két gyáregységének megépítésére. A megállapodást augusztusban kötötték meg, ám erről Magyarországon nem tettek közzé semmilyen információt, pedig a gyár az Orbán-kormány egyik presztízsberuházása. A magyar építőcégek szerint a török vállalat azért tudott jóval olcsóbb áron dolgozni a 400 hektáros debreceni telephely új épületein, mert török és más olcsó munkaerőt kínáló keleti országokból hoz be munkaerőt.
Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum Egyesület önkormányzati képviselője a napokban azt állította, hogy információi szerint több ezer külföldi, valószínűleg török vendégmunkás érkezik Debrecenbe, és egy ideig konténerházakban fognak lakni.
Több ezer külföldi, valószínűleg török vendégmunkás érkezik a városba, meghatározott ideig itt fognak lakni és információink szerint konténerházakban. Én azt a kérdést vetettem fel a közgyűlésen, hogy vajon ilyen mennyiségű külföldi munkavállaló érkezésére a város miként készült fel
– fogalmazott az ATV Híradójának a helyi ellenzéki politikus.
A DK Debrecenben élő parlamenti képviselője szerint eredetileg magyar munkahelyek teremtését ígérték a gyár beharangozásakor.
Most azt halljuk, hogy több mint kétezer pakisztáni, török, meg ki tudja milyen vendégmunkást akarnak idehozni. Bódévárosba telepítve, ahol se a közbiztonság, se a közegészségügy, se az egészségügyi ellátás, se az oktatás, se semmi nem lesz megoldva
– fogalmazott Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője.
A Debrecenbe érkező vendégmunkásokkal kapcsolatban a város fideszes polgármestere azt mondta: érdekes, hogy az eddig a befogadás fontosságát hangsúlyozó ellenzék szólal fel az ideérkező külföldiekkel szemben. Szerinte a munkások nem fognak gondot okozni a városban.
Debrecen számára a közbiztonság rendkívül fontos. Debrecen az ország egyik legbiztonságosabb városa, ennek a fenntartása továbbra is érdekünk, és bárki dolgozik, bármilyen nációhoz tartozóan itt Debrecenben, a közbiztonság kritériumairól gondoskodni kell
– vélekedett Papp László polgármester. A polgármester azt is hangsúlyozta: abban nem az önkormányzat az illetékes, hogy egy BMW méretű világcég kivel végezteti el a különféle munkafolyamatokat.