
„Építési terület, behajtani szigorúan tilos” – ilyen feliratú táblák mellett utazott a Balatonvédelmi akcióterv bejelentésére az árnyék-miniszterelnök Dobrev Klára és Dr. Oláh Lajos, az Árnyékkormány környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminisztere.
A fideszes oligarchák kisajátították a Balaton majdnem teljes területét. A szabadstrandokat felszámolták, nem jöhet már ide bárki. A régi, Magyar Tengerünk milliárdos Fidesz-haverok kezére került.
Dr. Oláh Lajos figyelmeztet: ha nem figyelünk oda, már nemcsak táblák jelzik, hogy tilos a belépés, hanem akár körbeveszik kerítéssel a Balatont.
Az árnyékminiszter hozzáteszi: „jelen pillanatban is 42(!) gigaberuházás van, amely a NER-hez kötődik. Jelenleg már a Balaton vizét vezetik be NER-es birtokra. Hol lesz a megállás?”
Éppen ezért az Árnyékkormány Balaton-csomagot készít elő. Dobrev Klára elmondta: arra kértem Dr. Oláh Lajost, hogy egy átfogó Balaton-koncepciót rakjon le az asztalra, amely a Balaton-parton élő embereket és az itt pihenni kívánó családokat védi.
Ennek a koncepciónak egy eleme a Balaton-parti építési moratórium is.
„Vissza kell szereznünk a Balatont, és ezzel nem várhatunk. Ezt fogjuk tenni” – zárja a bejelentést Dobrev Klára.