
Három nappal ezelőtt derült ki, hogy Orbán Viktor elmenekül Budapestről, vidéken keresve baráti közeget október 23-án. (Zalaegerszegen lehet egyébként az ország második legnagyobb tüntetése, mert sokan ott sem látják szívesen a miniszterelnököt.)
A nagy bejelentés után remegni is kezdett a föld:
Zalakaros közelében érzékeltek a műszerek a 2,3-as erősségű földmozgást – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OFK) a honlapján.
Zalakaros közelében, tizenhárom kilométeres mélységben 9 óra 22 perckor rengett a föld – írta az OFK a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleményét idézve.
A földmozgás a Richter-féle skálán 2,3-as erősségű volt. A földrengést Magyarország területén a lakosság nem érezte, az obszervatóriumba bejelentés egyelőre nem érkezett, ahogy károkról sem kapott bejelentést a katasztrófavédelem – tudatták.
Annyi biztos, hogy az Ellenszél beharangozója után Budai Gyula azt írta a cikkünk alá: „mi is ott leszünk.”
Mutassuk meg a fideszeseknek, hogy hiába menekül Orbán Zalaegerszegre, hiába bújik el a tömeg elől, a Föld is beleremeg a tiltakozási hullámunkba!