A sajátjaitól szóltak be legjobban a Fidesznek: a Kölcsey egykori fideszes öregdiákjai olvastak be a hatalomnak

Fotó: Ellenszel.hu

Közvetlenül a rendszerváltás után Fidesz-alapszervezet működött Kölcsey Fidesz Kör néven a Kölcsey Gimnáziumban, ahonnan most kirúgták a tanárokat.

Amikor Francois Mitterrand francia elnök 1990 januárjában ellátogatott a már akkor is francia szakos gimnáziumba, a suli fideszes diákjai molinóval készültek a nagy alkalomra. Ez állt rajta:

„Liberté, égalité, fraternité. Monsieur le Président c’est ce que vous ne trouvez pas ici.”

Vagyis:

„Szabadság, egyenlőség, testvériség. Elnök úr, ezeket itt nem találja;”

Az akkori állampárthoz hű iskolavezetés elvette a molinót, de a szabad sajtó megjelent képviselői kiszúrták, hogy eltűnt a felirat, ezért kérdezgetni kezdték, hogy mi történt – írja a 444.hu.

Az alapszervezet egyik diák tagja nyilatkozott is a Le Monde-nak arról, hogy sztálinista az iskola vezetése, illetve hogy a diákok szabadságot és demokráciát követelnek. Akkor majdnem kirúgták ezért. Most ő is azok között a gimis Fidesz-alapítók között van, akik közös szövegben álltak ki az egykori pártjuk által kirúgott kölcseys tanárok mellett.

Ezzel a szöveggel:

„Alulírottak, a Kölcsey Ferenc Gimnázium Fidesz-alapszervezetének egykori tagjai kiállunk a Gimnázium jogellenesen elbocsátott tanárai mellett. Támogatjuk a közoktatás állami elismerését és megújítását követelő pedagógusokat.

Középiskolás korunkban a Fidesz a magyar jogállam megteremtéséért alakult. Ennek része az alapjogok, így a sztrájkhoz való jog biztosítása is. És része a pedagógusok megbecsülése is. Ahogy egyik fiatal demokrata párttársunk, Kövér László fogalmazott: „rendőrállamban a rendőr fizetése magasabb a tanárénál, jogállamban fordítva”.

A most jogsértő módon elbocsátott tanárok között van, aki még minket is tanított. Nagyon büszkék vagyunk rá! A jogtipró elbocsátók között van, aki párttársunk volt. Nagyon szégyelljük.

Sejtettük, hogy a fiatalság előbb-utóbb elmúlik. Azt nem, hogy a demokrataság is.

Hozz reá víg esztendőt!

László Richárd
Maróti Benedek
Somlai János
Timár Miklós”

loading...