Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Ez KO: Matolcsy világraszóló bűncselekmény-sorozatot követett el

Matolcsyékat is a parlament elé hívnák – politikai felelősöket nevezne meg az MNB-vizsgálóbizottság
Kép forrása: MTI

Matolcsy világraszóló bűncselekmény sorozata volt, ahogyan a forint gyengítésén, a devizahitelesek vérén, a forintosításon keresett 800 milliárd egy nagy részét elherdálta (a fia még most is az akkor a Nemzeti Bank alapítványa által vásárolt “kutatóközpontban” lakik)

– írja a Facebookon Hadházy Ákos.

A már majdnem-képviselő szerint most viszont a kamatemelések miatt hatalmas veszteség keletkezett a Matolcsy Banknál és semmilyen olyan hírt nem hallott, hogy az MNB  eladogatná a rengeteg luxus vagyont, például az iszonyatos pénzből, a haver cégével felújíttatott, a fia cégével bebútorozott Posta palotát, vagy leállíttatná az MNB irdatlan költségű felújítását.

Minden jel szerint az Önök pénzéből fogják kifizetni Matolcsy veszteségét. A Pannon Pénzügyi Mágus a nyereségkor arra hivatkozott, hogy miért ne költhetné el, ha olyan zseniálisan gazdálkodtak (pedig csak annyi történt, hogy a devizásoknak 260-ért adták el a frankot, amit az MNB 160 forintért vett). Pedig minden normális országban a jegybank természetesen befizeti a költségvetésbe a nyereséget, hiszen a veszteséget is onnan fogják fedezni.

De ennél sokkal nagyobb baj az a hatalmas rombolás, amit a kontárkormány és Matolcsy “unortodox” ámokfutása okozott és a sok százezer család szenvedése, amit a devizahitelesek kálváriája idézett elő.

loading...
About Jabronka Richárd 11146 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.