Lebuktatták Novák Katalin nagy parádéját: Egy Isten háta mögötti település jelentéktelen főiskoláján szónokolt Amerikában

Novák Katalin marhaságot mondott, imádjuk, ahogy helyre tették

Le a kalappal Orbánék propagandagépezete előtt…. Már-már cirkuszi mutatványhoz hasonlatos trükköt mutattak be

– írja a Facebookon az USA-ban élő George Lazar.

Kansas államba látogatott Novák Katalin, mégpedig egy isten háta mögötti, piciny városkába, az alig tízezer lakosú Atchisonba, amelyiknek van egy piciny ultrakatolikus és ultrakonzervatív főiskolája, a Benedictine College.

Novák azt írja hogy “megható egyetemi fogadtatásban volt részem a patinás, katolikus Benedictine College-ben. A hallgatók élénken érdeklődtek a családbarát Magyarország iránt. Felemelő érzés volt ezekkel a nagyszerű, tehetséges, nyitott fiatalokkal találkozni.”

Valóban összetereltek mintegy 100 hallgatót akiknek Novák a magyar Alaptörvényből is felolvasott részleteket. A helyi TV riporterét meglepte, hogy a magyar delegációból senki sem volt hajlandó a kamerák elé állni. Valószínűleg úgy gondolták, hogy jobb nyilatkozat nélkül eliszkolni, mielőtt az amerikai sajtó elkezdi firtatni, hogy hogyan is került a senki által meg nem hívott Novák Katalin a pódiumra a jól szervezett “parasztvakító” propagandarendezvényen.

Nehéz eldönteni, hogy a riportban megszólaló Madeline Joeger komolyan vagy szarkasztikusan magyarázza, hogy ő azért jött el hogy “megnézze”, hogy a “családbarát” magyar államelnök tényleg “létezik”…  

Megnyugtathatjuk Madeline-t, igen létezik. De jó érzékkel Novák itt nem beszélt a “race mixing” veszélyeiről, amiről Orbán Viktor korábban értekezett…

A riportokból az derül ki, hogy Novák valahogy “meghívatta” magát, hogy hogyan, azt nem tudjuk.  Mindenesetre az orbáni propaganda trükközés egyik csúcsteljesítménye volt ez. Még a megkérdezett  hallgatók is azon morfondíroztak, hogy hogyan is került Novák Atchisonba?

Érdemes megnézni a helyi TV mellékelt videóját.

loading...