Elég abból, hogy Orbánék rendőrsége nem tesz semmit: az Europolhoz fordul a Pegasus-bizottság

Árnyékkormány: Elítélte Szijjártót az Európai Parlament a belarusz diktátor meglátogatásáért, egyedül az Orbán-kormány támogatja a háborús agresszorokat
Rónai Sándor

Nem hagyjuk, hogy az Orbán-kormány egyszerűen elkenje a Pegasus-megfigyelések kivizsgálását, ezért a Pegasus-bizottsággal az Europolhoz fordulunk

– jelentette be a Facebookon Rónai Sándor, a DK EP-képviselője, a bizottság alelnöke.

Rónai beszámolt arról, hogy azt kérjük az uniós hatóságtól, hogy helyezzenek nyomást azokra a tagállamokra, ahol civilek ellen használták a kémszoftvert, a helyi hatóságok azonban mégsem mutatnak hajlandóságot az ügy részletes kivizsgálására. 

Az Europol egyébként épp idén júniustól szorgalmazhat vizsgálatot a nemzeti hatóságoknál olyan bűncselekmények esetében, amelyeket uniós érdekek ellen követettek el. Nekünk pedig, a Pegasus-bizottságban kötelességünk kezdeményezni ezeket az intézkedéseket.

loading...