
Vásárhelyi Mária elemezte a jelenlegi Fidesz-kommunikációt, és bejegyzésben írta le, mit is művel velünk jelenleg a Fidesz.
A posztot változtatás nélkül közöljük:
„Jó lenne, ha legalább az ellenzéki politikusok és a média-csinálók észre vennék, hogy Orbánék most ugyanazt csinálják a háborúval, amit a menekültkérdéssel, Sorossal, az LMBTQ propagandával vagy az óvodások nemváltó műtétével csináltak.
Teljesen tudatosan az abszurditásig fokozzák a veszély mértékét, félelemet, háborús hisztériát szítanak azokkal az intézkedésekkel, amelyeket állításuk szerint a háború miatt kell meghozniuk. A 18C fokos munkahelyek megkövetelése teljesen képtelen és indokolatlan, 18 fokban nem lehet tartósan munkát végezni. Viszont lehet nagyon pokrócban fagyoskodni, kesztyűben ütni a billentyűket és nagyon szarul érzeni magunkat a munkahelyeken.
A külső munkahelyeken a védőtea betiltása embertelen képtelenség. Ahogy hallom állami intézményekben most rendfenntartó egységek masíroznak szobáról-szobára és ellenőrzik, hogy senkinek semmilyen saját tulajdonú elektromos eszköze nem lehet bedugva a konnektorba. Még a telefontöltője sem! A dolgozók nem főzhetnek teát és nem tölthetik a telefonjukat a munkahelyen. A tűzoltók, a vasutasok, a rendőrök, miután órákat fagyoskodtak kint munkavégzés közben, visszatérve a munkahelyükre csak 18C fokon „melegedhetnek”.
Mindez teljesen indokolatlan, megalázó és nevetséges. Nemcsak azért, mert minden szakértő elmondta, hogy erre a télre van elegendő áram és gáz nálunk, hanem azért is, mert ezekkel a látszatintézkedésekkel lényegében semmit nem lehet megtakarítani. Az egész pánikkeltés csak arra jó, hogy legyen mivel ijesztgetni a lakosságot és legyen kire ráfogni a gazdasági csődöt, amelybe az Orbán kormány katasztrofális gazdaságpolitikája navigálta az országot. Ha a „háborús inflációtól”, a „háború miatti energiahiánytól”, a háború kiterjedésétől való félelemet sikerül ugyanúgy felpörgetni, ahogy a menekültektől, Sorostól, LMBTQ közösségtől vagy az óvodai nemváltó műtét rémével sikerült, akkor ismét egy olyan kétségbeesett rettegés válik uralkodóvá a társadalom jelentős részében, hogy
„nem baj ha lopnak, nem baj, ha drága a kenyér, nem baj, ha fázunk” mert van egy mind ezeknél sokkal nagyobb veszély, amelytől csak Orbán tud megvédeni minket.
(„Nem baj ha hull a hó, csak vadász ne jöjjön”) Ezt a kormányt, a propaganda útján megállás nélkül sulykolt félelemkeltés és Orbán nem létező védőszárnyainak hangos csattogtatása tartja hatalomban egy évtizede. A félelemkeltés olyan mint a drog, egy nagyobb adagokat kell adni ahhoz, hogy működjön. A háborúnál nincs félelmetesebb dolog és ha Orbánéknak sikerül elhitetni, hogy kizárólag Orbán tud megvédeni minket a háborútól, akkor továbbra is minden gazemberséget el fognak nézni nekik.