Letiltotta Schmuck Erzsébet részvételét az LMP az Árnyékkormányban

Átigazolás az LMP-be
MTI-fotó: Koszticsák Szilárd

A mai politikai helyzet nagyon furcsa, főleg amikor arról van szó, hogy ki meri vállalni a véleményét, ki az, aki valóban tenni akar a közéletért.

Schmuck Erzsébetet is felkérte Dobrev Klára az árnyékkormányába, de végül pártja döntésére nem vállalta – értesült a hang.hu. Az LMP társelnöke a Magyar Hang megkeresésére elismerte, hogy ezt történt, kiemelve, hogy az elnökségük hozott döntést erről. Az indoklás szerint korainak tartják még az árnyékkormány létrejöttét.

Rákérdezttek, kerestek-e másokat is akár az LMP-ből, de Schmuck Erzsébet azt mondta, csak a maga részéről tud nyilatkozni. Elmondása szerint a megkeresésekor nem tértek ki rá, kik lesznek még az árnyékkormány tagjai, mert neki meg kellett várni az elnökség döntését, így részletekbe menően nem is tárgyaltak a dologról.

Milyen jó, hogy ilyen „demokrata” pártok színesítik a közéletet…

 

loading...