Déri Tibor nem indul újra újpesti polgármesterként: az ellenzéki pártok egységesen jelölték ki, kit támogatnak

Trippon Norbert FB-oldala

Közleményt adtak ki az újpesti ellenzéki pártok, amelyben leírják, hogy tudomásul veszik Déri Tibor döntését, aki családi okok miatt, háromgyermekes apukaként nem vállal még egy ilyen felelősségteljes és időigényes megbizatást. Ugyanakkor a pártok döntöttek: az újpestért régóta dolgozó Dr. Trippon Norbertet jelölik majd.

Dr. Trippon Norbertet a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd újpesti szervezeteinek vezetői, önkormányzati és országgyűlési képviselői egyaránt támogatni fogják.

Az újpestiek nagyon jól ismerik Dr. Trippon Norbert munkásságát, és az Ellenszél is foglalkozott vele. Nemrégiben egy országosan egyedülálló IV. kerületi levendulamezőt álmodott meg, és azt meg is valósította. Így a lila szín nemcsak az újpesti lélekben, hanem a környezetben is jelen van.

Trippon Norbert azon politikusok közé tartozik, akik szívvek-lélekkel, ha kell gumicsizmában harcolnak a kerület tisztaságáért. 20 évre visszatekintő képviselői munkájával és kétciklusos alpolgármesteri teljesítményével bizonyított.

Jövőbeli indulásához és munkájához sok sikert kívánunk!

loading...