
Változatlanul hagyta a magyar államadósság esetében alkalmazott BBB osztályzatát péntek este közölt felülvizsgálatában a Standard and Poor’s (S&P) , a hitelminősítő ugyanakkor az eddigi stabilról negatívra rontotta az ehhez fűzött kilátást. Ez arra utal, hogy a következő időszakban a hitelminősítő leminősítheti Magyarországot.
A hitelminősítő értékelésében úgy látja: az EU források megvágásának lehetősége, illetve a gázellátásban elképzelhető fennakadások ronthatják az ország növekedési kilátásait és a pandémia utáni fiskális konszolidációt, vagyis az elszállt hiány és államadósság csökkentését. A helyzetet nehezíti az ár-bér spirállal fenyegető béremelkedés és infláció, a forint volatilis árfolyama, illetve az állam finanszírozásának növekvő költségei, amelyek csökkentik a kormányzat gazdaságpolitikai mozgásterét. Ha a várt negatív fejlemények bekövetkeznek, az S&P meglépheti a leminősítést.
A hitelminősítő szerint létezik egy pozitív forgatókönyv is, ebben az esetben sem felminősítést ígérnek, hanem azt, hogy ismét stabil lesz kilátás.
A negatív forgatókönyv részletei meglehetősen sötét képet festenek a magyar gazdaságról:
az EU-források a GDP 4 százalékát tehetik ki, így azok elmaradása ennyivel vetheti vissza a növekedést, míg arra az esetre, ha elapadna az orosz gázsszállítást, a gazdaság visszaesését sem tartja kizártnak a hitelminősítő.
Ez azonban nem minden:
az S&P szakértői azt is megjegyzik, a 2022-es választások után a Fidesz ismét kétharmados többségre tett szert, és úgy ítélik, ez a kevéssé kiszámítható gazdaságpolitika folytatását hozza magával a jövőben is.
Azt is megjegyzik: bizonyos egyszeri intézkedések képesek voltak erősíteni a fiskális stabilitást, hosszú távon azonban árthatnak a gazdasági teljesítménynek az olyan lépések, mint az ágazati különadók, annál is inkább, mivel Magyarország jelentősen kitett a külföldi mozgótőke-beáramlásnak.
A hitelminősítő erre az évre 5,1, jövőre 2,3 százalékos növekedést prognosztizál, a beruházások elmúlt években rendre két számjegyű növekedését azonban gyakorlatilag lenullázza. Az unió által elvárt 3 százalékos deficit elérését 2024-re teszik, addigra a tavaly még a GDP csaknem 80 százalékát kitevő államadósságráta 68,2 százalékra eshet vissza.