Farkasházy Tivadar bemutatta a magyar elképzelt jövőt: ez történt volna, ha az ellenzék nyeri a választást

MAGYAR SCI-FI

2022. április 3-án az ellenzék nyerte a választásokat, s hamarosan kiderült, hogy üres kasszát, annál több fizetni valót hagyott maga után az Orbán-kormány, ezért július elején kénytelenek voltak bejelenteni, hogy megszűnik a Kata, s lényegében a rezsicsökkentést is felszámolják. Pár órával később Bayer Zsolt feltette a Facebookra:

„Az anyátok picsáját! Három hónap alatt tönkrebasztátok 12 év eredményeit!”

Majd Bencsikkel, Stefkával és Csizmadiával bejelentette, Szentistvánkor nem Körmenet, hanem Békemenet indul a Bazilikától, ezúttal kapával, kaszával, fütykössel és cséphadaróval, hogy azonnal vonják vissza!

Orbán, aki a választások óta apja hatvanpusztai birtokának mínusz második emeletén pihente ki az előző három országlás fáradalmait a felcsúti futódombra sietett, melynek tetején bejelentette, hogy nem ismeri el a választások eredményét, hiszen a háborúpárti Márki-Zay megígérte, hogy marad a rezsicsökkentés. A hír hatására, amelyet 470 magánkézben lévő lap, portál, adó és csatorna is megerősített, Capitolium híján a köztévé és közrádió Kunigunda utcai székháza előtt gyűltek össze felháborodott szurkolók, amitől az összes ott parkoló autó spontán elkezdett lángolni.

Mivel kétharmad híján ugyanazok álltak az Alkotmánybíróság, a Legfőbb Ügyészség és a Kúria élén, e szervezetek kapitalista munkaverseny keretében egymást lekörözve semmisítették meg a tavaszi választás eredményét, Novák Katalin új kosztümben új időpontot írt ki, amelyen a történtek miatt csak a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk indulhat, de aztán elhalasztották, mert az egyetlen kormánykézre került csatornába, ami a Szent István körút alatt gyűjti össze a szennyvizet beszivárgott, hogy az említett dombtető meggondolta magát és azt üzente, várjanak vele, előbb az új kormány még egy kicsit főjön a saját levében. Amit könnyen megtehettek, mert az életfogytáig lényegében elmozdíthatatlan Polt utasítására már össze vannak gyűjtve a Markóban. Erre már Kövér is kimászott székely nyaralója medencéjéből, Lőrinc meg Andi ágya alól, Marbellából pedig visszaindult egy magánrepülőgép.

loading...