
László, az Ellenszél olvasója küldte szerkesztőségünknek a képernyőfotót, amelyen látható, hogy a bankszámláján lévő pénz sokkal nagyobb hasznot termel számára, mintha a párnájába varrná. László ugyanis 3 forint és 20 fillér kamatot kapott a pénzintézettől.
Korai öröm
Nem sokáig örülhetett a kamatnak az ügyfél, ugyanis szinte rögtön megérkezett a következő értesítés, amely arról tájékoztatja, hogy ezt az összeget az állam megadóztatja.
A 3,20 forintból egészen pontosan 0,48ft-ot vagyis 48 fillért kellett adóznia Lászlónak.
Idézzük a következőkben a megadóztatott olvasónkat:
„Nem érdekelne engem sem a három forint, sem az adója, az viszont felháborító, hogy tőlem fillérre pontosan legombolják az adót, amíg Orbánnak elhiszik, hogy neki az adózott jövedelme mindössze az, amit épp a kétszeresére emeltek. Nyilván tőle nem veszik el a milliárdos após-vej birtokok, cégek, vagyonok után a kamatadót, de az én három forintomból kell nekik. Hát vigyék!”
Nem mondhatjuk, hogy László bőkezű kamatot kapott, az viszont biztos, hogy őt és mindenkit, aki ma Magyarországon becsületesen dolgozik, előbb adóztatják meg, mint azokat, akik milliárdokat tagadnak le. Ez a szomorú igazság.
Az Ellenszél további cikkeiért kövess minket a Facebookon!