Kijátszották a mesterkártyát, Varga Judit pácban van: Völner Pál ügyvédje olyan húzással állt elő, ami átírhatja az egész ügyet

Két napja sztrájkolnak Székesfehérváron a magasabb bérekért. Az Arconic-Köfém székesfehérvári gyárának több mint 800 dolgozója szüntette be a munkát. 
Fotó: Ellenszel.hu

Varga Judit igazságügyi miniszter tanúkénti kihallgatását kezdeményezte Völner Pál volt államtitkár ügyvédje – értesült lapunk. Papp Gábor a 24.hu-nak megerősítette, hogy másfél hete indítványozta a miniszter kihallgatását, amire azért van szükség, mert a korrupcióval meggyanúsított védence olyan kérdéseket kapott az ügyészségtől, amikre szerinte kizárólag Varga tudna válaszolni. Egyben – tette hozzá – igazolni tudná Völner írásban tett vallomásának állításait.

Papp a portál érdeklődésére elmondta, például olyan kérdésekről van szó, hogy az Igazságügyi Minisztériumban, illetve a tárca alá tartozó intézményekben kit miért neveztek ki, vagy váltottak le a posztjáról. Erre nyilvánvalóan a miniszter tudna válaszolni – mutatott rá az ügyvéd.

A védő úgy fogalmazott, álláspontja szerint „megkerülhetetlen” Varga Judit tanúkénti kihallgatása, amelyen a büntetőeljárásról szóló törvény szerint ő is jelen lehet mint Völner ügyvédje.

Papp azt is elmondta, egyelőre nem kapott értesítést az ügyészségtől, hogy indítványának megfelelően kihallgatják-e a minisztert.

A 24.hu szerint mindez azért is érdekes, mert a 83 millió forint kenőpénz átvételével gyanúsított Völner Pál ügyét eddig a kormány és Varga Judit is úgy kezelte, hogy az csakis a volt államtitkárra és a nyomozóhatóságokra tartozik. Az igazságügyi miniszter elvétve szólalt meg az ügyben, akkor is nagyon szűkszavúan. Legutóbb a parlament igazságügyi bizottságának meghallgatásán kérdezték, akkor csupán annyit mondott: „Az elsődleges feladatom az volt, hogy biztosítsam a léket kapott hajó vezetését.” A felelősségével kapcsolatban csak annyit mondott, hogy a büntetőeljárással kapcsolatban az ügyészség az illetékes.

A Völner Pál ügyvédje által említett kérdések – amelyekben Varga Judit tanúvallomására számítanak – azért figyelemre méltók, mert az ügyészség szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt adott az államtitkárnak azért, hogy Völner a végrehajtásról szóló törvényben meghatározott törvényes jogait a kar elnöke érdekeinek megfelelően gyakorolja. Méghozzá úgy, hogy államtitkárként és miniszterhelyettesként pozícióját és tekintélyét az minisztériumban dolgozó hivatalos személyeknél felhasználva elérje, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket a kar elnöke informálisan támogatott. Feltehetően ezeknek a kinevezéseknek a hátteréről kérdeznék tanúként Varga Juditot.

loading...