Lebuktattuk a fideszes jelöltet, nem tudta letagadni, hogy összejátszik az Élhető Erzsébetvárosért Egyesülettel

Fotó: Ellenszel.hu

Az Ellenszél szerkesztőségének birtokába jutott, hogy Ripka András, az erzsébetvárosi időközi választás fideszes jelöltje pénteken 12:45-kor Garai Dórával, az Élhető Erzsébetvárosért Egyesület elnökével találkozott.

Ezt a találkozót a Klauzál téri Fidesz-székház előtt, a kutyafuttatónál ejtették meg, Ripka András fekete robogóval érkezett a helyszínre. Értesülésünk szerint a fideszes jelölt a kerületben szintén külön jelöltet indító Élhető Erzsébetvárosért Egyesület elnökének, Garai Dórának egy Hír TV-s riportot intézett. A riportra közvetlenül a talákozó után került sor, onnan 25 méterre.

Az Ellenszél telefonon megkereste Ripka Andrást, aki még a kérdéseink feltevése előtt leszögezte, hogy semmire nem válaszol, ugyanis a sajto@fidesz.hu e-mail címen reagálnak csak a sajtó megkereséseire. Amikor szembesítettük Ripkát a tényekkel, hangján a meglepődöttség érződött, a Fidesz e-mail címének ismételgetése közt egy szusszanatnyi szünetet tartott, majd azt mondta: „Ön félreérthetett valamit.”

Ezután megkérdeztük, hogy a kerületet képviselni akaró jelöltként miért nem válaszolhat erre. Ripka továbbra is az e-mail címet hajtogatta, de egyetlen szóval sem tagadta, hogy a találkozó az általunk elmondott helyen és időben megtörtént.

A Fidesz elemi érdeke, hogy Jenei Kevin, a demokratikus ellenzék közös jelöltje ne nyerje meg az időközi választást, ezért összejátszik az Élhető Erzsébetvárosért Egyesülettel , mivel így ellenzékről lemorzsolódott szavazatokat remél.

Ripka András a Fidesz jelöltje érintett a Schadl botrányban. Az erzsébetvárosi vagyonkezelőnél dolgozott, mikor a kamarai elnök és felesége 8 lakást vásárolt Erzsébetvárostól piaci ár alatt . És milyen érdekes! Ezt az Élhető Erzsébetváros elnöke, és annak jelöltje EGYSZER SE hozta elő. Ebből is látszik, hogy van valami Garai Dora egyesületi elnök és a Fidesz között. Az ellenzéki pártok jelöltjét pedig már azért is támadta mert fiatal.

Tehát: a Schadl-botrány nem érdekes, de az, hogy valaki fiatal, az borzasztó skandalum. És akkor még egy szót a Gattyán párt jelöltjéről, Olajosról, akiről szintén egy rossz szót se mondott az Élhető Erzsébetváros Zuglóban lakó elnöke és jelöltjük. Olajos az erzsébetvárosi vagyonkezelő vezérigazgatója volt akkor, amikor Schadl a 8 lakást megvette, és igen, a fideszes jelölt főnöke. Most egyszerre indulnak az időközi választáson. Az Élhetőt meg nem zavarja, hogy 2 ellenfele is van az időközin, akik ingatlanmutyiba keveredtek. Nekik csak a közös ellenzéki jelölt életkorával van bajuk .

Azon leszünk, hogy az is kiderüljön, hogy miből finanszírozza a kampány legdrágább kiadványát, egy sok oldalas újságot az egyesület. De szerintünk Önök is sejtik…

loading...