Egy hónapja nem tudnak kezet mosni egy budapesti gimiben: a DK nyilvánosságra hozta a botrányt

Luxusjacht: többe került, mint a gyógyszeradó.

Egy hónapja nincsen szappan a budapesti Leövey Klára Gimnáziumban, a Demokratikus Koalíció magyarázatot vár az oktatásért felelős Belügyminisztériumtól – közölte a párt szóvivője.

Barkóczi Balázs szerdai, online sajtótájékoztatóján azt mondta, több Facebook-poszt is tanúsítja, hogy a tanárok egy olyan levelet kaptak egy közös levelezőlistán, ami szerint nekik kellene összegyűjteni 2500 forintot, hogy fél évig legyen szappan a tanári mosdóban. Ahhoz pedig, hogy a diákok számára is biztosítsák a kézmosás lehetőségét, a szülők segítségét fogják kérni.

A képviselő úgy fogalmazott, ilyen botrány egyetlen európai ország egyetlen iskolájában sem fordulhatna elő.

A szappanhiány már csak azért is botrányos, mert az elmúlt héten is összesen 2063 új fertőzöttet igazoltak és 362 embert ápolnak kórházban koronavírus-fertőzés miatt.

loading...