Az Európai Néppárt frakcióvezetője kiakadt: követeli, hogy csavarják ki Orbán kezéből az utolsó fegyverét

Kép forrása: Reuters

Az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője a lengyeleket is figyelmeztette.

Őszintén elegem van abból, hogy Magyarország, Orbán állandóan blokkolja az Oroszország elleni szankciókat. Túl kell lépni az egyhangúság elvén, legyen elég az egyszerű többség

– mondta a lengyel Gazeta Wyborczának Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője az Európai Parlamentben, akit ma várhatóan a párt elnökévé is megválasztanak Rotterdamban.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a lengyeleket is figyelmeztette: a varsói kormánynak végre meg kell értenie, hogy a jogállam elveinek megsértése, a független igazságszolgáltatás aláásása éppen az ellenkezője annak, amiért az ukránok most harcolnak. Ez a megjegyzés azt mutatja, hogy a Legfelső Bíróságról hozott új törvény egyelőre nem mindenkit győz meg, és bizonytalan, hogy elegendő-e a Helyreállítási Alap eurómilliárdjainak felszabadításához.

Weber hangsúlyozza, hogy vállalja a hazai politikába visszatért és a magyar kormánnyal szemben szintén kritikus eddigi pártelnök, a lengyel Donald Tusk örökségét, akinek érdemei közé sorolja, hogy a Fideszt 2021-ben „kidobták” az Európai Néppártból.

Orbánnak lement a cukra, vagy valami más történt vele? Furcsa videót hoztak nyilvánosságra róla

loading...