Itt van a Fidesz nagy bejelentése: jönnek a megszorítások

Fotó: Ellenszel.hu

5,2 százalékos inflációval számol a kormány a 2023-as költségvetésben, 3,5 százalékos hiánycélt és 4,1 százalékos gazdasági növekedést tűztek ki célul – mondta el Gulyás Gergely a Kormányinfón. Igaz, azt már jól láttuk, hogy a nyáron meghozott költségvetések tervszámai a legritkább esetben teljesülnek csak, ráadásul néhány naponta írják át a büdzsét.

Nagy Márton, a gazdaságfejlesztési miniszter bejelentette a rezsivédelmi és honvédelmi alap, valamint az ebbe várt „extraprofit-különadók” részleteit.

Az újabb különadókat a mostani különadók felett vetik ki. Azt többször is elmondta, hogy nem a profitot vonják el, hanem az extraprofitot, de hogy ezt számszerűsítve hogyan kell érteni, arra nem tért ki.

  1. A bankszektorban az extraprofitot elvonják és a tranzakciós illetéket kibővítik, ez 250+50 milliárd forint bevételt jelent.
  2. A biztosítási szektorban 50 milliárdos az elvonás.
  3. Az energiaszektorból 300 milliárd forintot vonnak el, külön kiemelte, hogy nagy részét a Moltól.
  4. A kiskereskedelemből 60 milliárdot,
  5. a telekommunikációból 40 milliárdot,
  6. a légitársaságoktól 30 milliárdot,
  7. a gyógyszerforgalmazóktól (kivéve a kis gyógyszertárakat) 20 milliárd forintot vonnak el,
  8. a reklámadót pedig újra bevezetik, ettől 15 milliárd forintot remélnek.

„A kiadási oldalon is csökkentéseket hajtunk végre” – ezzel jelentette be a miniszter azt, hogy megszorítások jönnek, írja a hvg.hu. A minisztériumok költségvetését csökkentik, az állami beruházásokat pedig átütemezik – ígérte, de részleteket erről nem mondott.

Kiszivárgott: Orbánék közölték az EU-val, hogy brutális megszorításokra készülnek a választás után

loading...