Ennyi volt: a Fidesz kiszervezte az autópályák üzemeltetését a következő 35 évre

Kép forrása: MTI

Kihirdették a nemzeti autópálya-koncesszió közbeszerzésének eredményeit, jól ismert nevek szerepelnek a győztes koncesszióban és az alvállalkozók listáján is – írja a hvg.hu.

Hosszú idő után újra megjelent a nyilvánosság előtt Rogán Antal, és rögtön nagy bejelentést tett:

megvan a nemzeti autópálya-koncesszióról szóló közbeszerzés eredménye, vagyis az, hogy ki üzemeltetheti az autópályákat és gyorsforgalmi utakat a következő 35 évben. A győztes a Themis Magántőkealap lett.

Ugyan ennek az alapnak a neve nem biztos, hogy elsőre is nagyon sokat mond azoknak, akik magyar gazdasági híreket szoktak, az általuk vezetett koncesszióban bent lévő hat másik magántőkealap között ismert nevek is ott vannak: a Konzum, az Opus Bridge, az Opus New Way, a Cronus, a Vesta és a Via Magántőkealapok tettek a Themissel közös ajánlatot.

Azt ugyan a magántőke-alapokra vonatkozó szabályok miatt nem lehet pontosan tudni, hogy ezekben kik a tulajdonosok és milyen arányban vannak benne az alapokban, a Konzumról Mészáros Lőrinc négy éve bejelentette, hogy ő és az akkori felesége voltak a kizárólagos befektetői. Az Opusnévnél sem kell csodálkozni, ha Mészáros jut eszünkbe, az Opus Global tartozik az ő érdekeltségébe, a magántőkealapoknál nem világos a pontos tulajdonosi kör.

Mivel nem egy útépítő cég győzött, hanem magántőkealapok konzorciuma, szükségük van alvállalkozókra is, akik a tényleges munkát elvégzik majd. Az alvállalkozó cégek listája hosszú, és közismert nevekkel van teli:

  • Duna Aszfalt,
  • Eurout,
  • Főber,
  • Hódút,
  • Közgép,
  • Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.,
  • Roden Mérnöki Iroda,
  • Utiber Közúti Beruházó Kft.,
  • UNITEF’83,
  • Viközi Mérnök Iroda.

Az üzemltetésért kilométerenként 96 millió forintot kap a koncesszió nyertese. Az első évben 1234 kilométernyi útszakaszt üzemeltet a győztes, ha pedig minden tervezett új útépítés megvalósul a következő 35 évben, akkor már 2048 kilométernyi útról lesz szó. Ez nem az összes magyar autópálya és gyorsforgalmi út, azoknak nagyjából a kétharmadát kapja a koncesszió.

loading...