A Zsaruellátó Egyesület által működtetett Facebook-oldal a hivatásos honfitársaink (rendőrök, tűzoltók, bv-sek, stb.) érdekvédelméért, panaszaik, tapasztalataik nyilvánosságra hozataláért jött létre. Nem ritka, hogy felületet adnak gyűjtéseknek is, ahol bajbajutott bajtársaikat próbálják segíteni.
Ezúttal egy olyan írást tettek közzé, amelyben egy rendőr őszintén, körítés nélkül leírja, hogy milyen nehéz helyzetben vannak jelenleg a hivatásosok. Kommentárt nem fűzünk hozzá, a bejegyzést teljes terjedelmében, változtatás nélkül publikáljuk.
„Mondjuk már ki: át lettünk b***va, de csúnyán
Amikor felszerel valaki hivatásosnak, akkor kap egy ajánlatot, amit vagy elfogad, vagy nem. Oké, tekintsünk el a csillámpónis maszlagtól, alapvetően azért meg tudod nézni, hogy mire is számíts.
Na de ezeket folyamatosan egyoldalúan módosítani, ráadásul visszamenőleg, na ez már nem biztos, hogy tisztességes. Ezt hívják átb***ásnak.
Tisztességtelenül járnak tehát el olyan emberekkel szemben, akik az életüket a haza és leginkább az EMBEREK szolgálatának szentelik, politikai nézettől függetlenül. Én is végig éltem már több rendszert, ez nem ettől függött soha, hanem a szakma, a HIVATÁS szeretetétől, az emberek segítéséről. Ahogy teszi ezt egy tűzoltó, katona, bv-s, eüs is.
Aztán ahogy telnek az évek, csak azt látom, hogy lemaradok a gyerekeim életéről, a családi eseményekről, az ünnepekről, éjjel-nappal megyek, majd ezért cserébe állandóan visszaírnak a betervezett szabadságomról, mert hát annyira baromi sokan vagyunk, kamuznak nonstop. Nem csak minket, de az embereket is hülyének nézik, akik pontosan látják, hogy alig van rendőr az utcán.
Mielőtt elkezditek a „te vállaltad” stb szövegeket, gondoljatok arra, hogy én ezt nem vállaltam. Egy teljesen más rendszerbe szereltem fel, ahol úgy kellett megharcolni a jó helyekért, kihalásos alapon ment minden.
El tudtam jönni szabadságra, tudtam, hogy x évente előléptetnek, ha síkhülye vagyok, akkor is, és tudtam, hogy nem kell örökké a 0-24 stressz, halál, szolgálattal járó tragédiák látványában élnem, mert ott lesz a korkedvezmény.
Napról napra érzem, hogy ezt nem fogom bírni hatvanx éves koromig. Mert vagy az egészségem, vagy a pszichés állapotom, vagy mindkettő rámegy. Amit azzal honorálnak majd, hogy lapátra tesznek és pont lesz@rják, hogy mit tettem le az elmúlt x évben az asztalra, és ami a legfontosabb: hogy mennyit áldoztam mindezért az életemből.
A valamit valamiértből már csak a mi részünk maradt meg, de cserébe nem várhatunk semmit. Se fizuemelés, se életpálya, még csak tervben sincs, nemhogy valamilyen fázisban. Egy járőr már kevesebbet keres bárkinél az országban. A mézesmadzagos hathavi is csak a tábornokoknak lesz jó, annyit kap majd egy parkettás a fent leírt mutatványokért cserébe, mint 12 járőr összesen, akik beledöglenek lassan a szolgálatba.
Mert nem érdekli őket. Mert minden meg van oldva, a statisztika csillog-villog, a többi meg nem számít. Egy hét és lemegy az első leszerelési hullám, rengeteg kolléga búcsúzik hamarosan, és nézi civilként a 6 milliárdos tűzijátékot, amit valahogy sikerült a költségvetésből kigazdálkodni, nem úgy, mint a béremelést.
Sajnálom az embereket, a családomat, az összes hivatásost. Sajnálom, hogy én sem innen megyek majd nyugdíjba, mert erre nincs reális esély, hogy kibírjam. Már a 3 évet sem írnám alá.
Pedig nem ezt érdemli sem a hivatás, sem pedig az állampolgárok.”
/Kiemelt képünkön Dr. Balogh János, országos rendőrfőkapitány látható, a fotó illusztráció, a bejegyzést nem ő írta./