Interjút adott a Magyar Hangnak Beer Miklós, a Váci Egyházmegye nyugalmazott püspöke, aki elmondta, örül annak, hogy vége van a választásoknak, aminek a hangneme nagyon megviselte őt.
Arra a kérdésre, hogy miért vállalt el egy rövid beszélgetést Márki-Zay Péterrel a választások előtt, úgy felelt, eszébe sem jutott, hogy beszálljon a kampányba, bántja, hogy sokan úgy értelmezték, ő aktívan részt vett ebben. Azért fogadta el az ellenzéki miniszterelnök-jelölt meghívását, mert régi szokása, hogy ahova meghívják, oda elmegy. „Márki-Zay Péter hívásának azért is eleget tettem, mert mint hívő emberhez régi ismeretség fűz, a családjával a falumban, Zebegényben szoktak nyaralni”.
Az újabb kétharmados Fidesz-győzelemre és arra, hogy sok paptársához hasonlóan egy kereszténydemokrata kormánynak akár örülhetne is, úgy felelt, hogy
az egyház és a papok nyílt pártelköteleződését nem tartom szerencsésnek. Ha a kereszténydemokrata politikát említi, nálunk ez azt jelenti, hogy a politika kisajátítja és a magyarság állandó jelzőjévé teszi a kereszténységet. Nekem ezzel van bajom.
A problémát a felhasznált vallás, és a megélt hit között feszülő ellentétben látom. Előbbi kizárólag a külsőségekről szól, mint ahogy a politikai megnyilvánulások jelentős része. A megélt hit azonban – már amennyiben vallásos hitről beszélünk – igen távol esik a külsőségektől és különösen a pártelköteleződéstől. Pont ezért igyekszem hangsúlyozni, hogy választópolgárként is megvan a szabadságunk, nem leszünk rosszabb keresztények akkor, ha épp nem arra a pártra húzzuk az x-et, amely kisajátítja, felhasználja a kereszténységet”.
A Magyar Hang felidézi, hogy Beer Miklós egyedülálló módon nyíltan beszél arról, hogy az egyház lekötelezettjévé vált a politikának. Arra a kérdésre, hogy az egyház mikor lépte át a vörös vonalat, a volt püspök azt felelte, felkészületlenül érte őket a rendszerváltás,
„azóta sem tudjuk, hogy egy demokratikus rendszerben hogyan is kellene viselkednünk. Észrevétlenül belecsúsztunk abba a szerencsétlen helyzetbe, hogy sok mindent az államtól kapunk és az államtól várunk. Végigkísérte a történelmünket a trón és az oltár kettőssége, tehát lett volna módunk megtanulni, hogy az sosem segítette az egyház hitelét, ha túl közel került a politikához”.