Hadházy Ákos elkezdte kigolyózni az ellenzéki delegáltakat, holott ő maga is beül a parlamentbe

Hadházy Ákos elmondta, hogyan kell választást nyerni.
Kép forrása: MTI

Nem igazán érthető az a forradalmárt játszó, de valójában az ellenzékieknek ártani akaró attitűd, amellyel Hadházy Ákos kezdett el a szövetségesei felé fordulni. Felszólította a közmédiát felügyelő alapítványban lévő kormánypárton kívüli delegáltakat, hogy álljanak fel a helyükről.

“Határozottan azt javaslom, hogy az ellenzéki pártok AZONNAL vonják vissza kádereiket a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumából. Ez az a szervezet, amelyik papíron a közmédiát felügyeli. Ha kicsit is komolyan gondoljuk, hogy nem akarjuk díszellenzékként legitimálni ezt a piszkos rendszert és meg akarunk küzdeni a propaganda ellen, akkor a három díszpintyet azonnal visszahívják a pártok” – javasolta Hadházy Ákos.

„Nem vagyunk díszpintyek” – reagált egy delegált

Az MSZP-s Kránitz László megtette. Azt mondta: “visszautasítom Hadházy állítását, hogy díszpinty és kollaboráns lennék”. Jelezte: a kuratóriumban 5 kormánypárti tag mellett ők hárman kisebbségben vannak, de “ettől még ezt a munkát el kell végezni, rá kell világítani a fideszes aljasságokra.”

Mit vár mindettől Hadházy?

Hadházy Ákos jelenleg úgy tesz, mintha megváltozna a közmédia helyzete attól, hogy ő ledíszpintyezi a delegáltakat, és megfosztaná attól az utolsó lehetőségtől is őket, hogy legalább betekintésük legyen az állami csatornák, rádiók, újságok ügyeibe.

Hol érdekelné a Fideszt, hogy ők felállnak? Mi van emögött valójában? Miért akarja az egykori fideszes Hadházy Ákos kigolyózni őket a helyükről?

Emellett Hadházy nagyon szépen játssza el a lázadó ellenzékit, aki nem megy be a parlament nyitóülésére, ha nem teljesülnek a feltételeik a Momentummal (a felsorolt feltételeket úgy engedi el a füle mellett a Fidesz, mint annak a rendje, ennyiből kormányváltást is kérthettek volna a részvétel feltételeként.)

Nem megy be? Na és? Ezzel alapjaiban mozdítja meg a rendszert? Talán utána nem fog bejárni, és felvenni a milliós fizetését?

Hadházy Ákos olyan, mint az okos lány. Lázad is, meg nem. Be is ül, meg nem is. Támadja a szövetségeseit, meg nem is. Ügyes, számító magatartás, a politikus hivatáshoz kötődő összes, rossz sztereotípiával. Jól kezdődik ez a ciklus, többet vártunk tőled, Ákos!

 

loading...