
Valakinek nem tetszett a DK leleplező közleménye, ugyanis a közzététel után nem sokkal megtámadhatták a párt hivatalos weboldalát, ami nem tölt be, így senki nem tudja meg, mit tett ezúttal a Fidesz. Nálunk még elolvashatja.
A DK közleményben tudatta, hogy egy kormányhivatal által kiadott levélben a kormány kötelezi a társasházi közös képviselőket a lakók „rezsicsökkentéssel összefüggő tájékoztatására”.
A párt birtokába jutott végzésben az szerepel, hogy az illetékes megye kormányhivatala kötelezi az érintett lakásfenntartó szövetkezetet, hogy nyolc napon belül nyilatkozzon, tájékoztatták-e a lakókat a társasházat érintő rezsicsökkentésről, felszólítja, hogy küldjön erről másolatot a hivatal számára, és ha ezt nem teljesítik, tízezertől egymillió forintos bírságot kell fizetniük.
Azt írják, komoly szankciók, például a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatos ellenőrzései fenyegetik azokat, akik ezt elmulasztják.
A rezsicsökkentésről szóló tájékoztatások kihelyezésére egyébként már 2013-ban hoztak egy törvényt, amiben megszabták a tájékoztatás kihelyezésének a módját is.
„A tájékoztatásban külön, összegszerűen fel kell tüntetni a rezsicsökkentés eredményeképpen jelentkező megtakarítás összegét az elszámolt időszak vonatkozásában, valamint összesítve az egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCXXXI. törvény hatálybalépését követő időszakban.”