
Számos európai nagyvárosban tartottak ma hatalmas tüntetéseket Ukrajna mellett és a háború ellen. Ezeken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videón jelentkezett be Kijevből, és érzelmes beszédet intézett a tüntetőkhöz, írja a 444. Van azonban egy ország Európa közepén, ahol Oroszország mellett tüntettek: Szerbia fővárosában orosz zászlókkal vonultak a tüntetők.
Az ukrán elnöke a beszéd kezdetén egy pillanatnyi csöndet kért az elesett katonákért és a civilekért is. Az európaiaktól azt kérte, menjenek ki az utcákra, és támogassák az ukránok harcát.
„Ha Ukrajnának vége, Európának is vége. Ha mi elesünk, ti is elestek. Szóval kérlek, ne maradjatok csöndben, ne fordítsátok el a fejeteket. És ha győzünk, és biztos vagyok benne, hogy győzünk, akkor ez a teljes demokratikus világ diadala lesz, a szabadság diadala, a fény diadala a sötétség felett, a szabadságé a szolgaság felett. És ha győzünk, olyan virágzóak leszünk, mint Európa. Európa pedig virágzóbb lesz, mint valaha. Mindannyian ukránok vagytok ma, köszönöm nektek”
– mondta Zelenszkij annak a több százezer embernek, akik Tbiliszi, Párizs, Lyon, Pozsony, Frankfurt, Vilnius és Prága közterein álltak ki Ukrajna mellett, Oroszország agressziója ellen.
A Prágai tüntetésen azonban jóval többen voltak, mint Belgrádban:
Président @ZelenskyyUa speaking to the demonstrators in Prague !pic.twitter.com/miv60wapZW
— Simone Rodan-Benzaquen (@srodan) March 4, 2022
Oroszbarát-tüntetés, Belgrád:
