
Kiadta az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) az Elios-ügy nyomozati nyomozati aktáit, így nyilvánossá válhat a teljes dokumentáció, közölte a Facebook-oldalán Ujhelyi István. Ezzel egy több mint hétéves ügy végére kerülhet pont.
A korábban Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios több település közvilágításának korszerűsítését végezte néhány évvel ezelőtt, de a sok minőségi kifogás mellett felmerült az is, hogy a közbeszerzési eljárások irányítottak voltak, a kiírók és a pályázók között személyi összefonódásokat tapasztaltak.
A korszerűsítéshez uniós pénzeket is igénybe vettek, ezért az OLAF nyomozást indított. Az EU-s szervezet a 35 vizsgált pályázatból 17-nél állapította meg, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki a pályázatok kiírásánál. Az OLAF elküldte a magyar hatóságoknak a jelentést, Magyarországon azonban semmilyen büntetőjogi felelősségre vonás nem történt, a 13 milliárd forintos EU-s hozzájárulásról pedig lemondott a kormány.