Ezen hátast dobsz: Kiderült, honnan lopta Orbán a Magyarország előre megy, nem hátra kampányszövegét

Furcsa ünnepet hirdet éppen a kormány
Kép forrása: MTI

A Fidesz hónapok óta kampányol azzal, hogy Magyarország előre megy! Nem hátra – az emberek pedig hetek óta próbálják megfejteni, miért ilyen ismerős a szlogen. Most talán megoldódott a rejtély:

Rákosi Mátyástól lopta a Fidesz a választási szlogent.

A hvg.hu korábban arról írt, hogy 2005-ben, Tony Blair harmadik miniszterelnöki ciklusában a brit Munkáspárt a „A Nagy-Britannia előre megy, nem hátra” vagyis „Britain forward, not back” szlogennel nyerte meg a választásokat.

Tegnap délután azonban Vágó István kiposztolta a megoldást:

Uj Péter, a 444 főszerkesztője csütörtökön annyit tett hozzá a Rákositól lopott fideszes választási szlogen sztorijához, hogy

„De az előre, nem hátra szlogen ügyében Németországba emigrált mélymagyar sváb paraszt törökszentmiklósi (oké, Óballa) barátom állt a elő tökéletes megfejtéssel: 1989. október 7-én, Erich Honecker, az NDK legfőbb ura, a kommunista párt főtitkára, az államtanács elnöke mondta híres beszédében, szokott határozottságával: Vorwärts immer, rückwärts nimmer! (Mindig előre, sosem hátra!) 

Tizenegy nap múlva már nem ő volt a főtitkár. Újabb hat nap múlva már az államfő sem. Nem telt bele egy év, és az ország is megszűnt.”

A huszadikszazad.hu szerint Rákosi Mátyás államminiszter, a Kommunista Párt főtitkára 1946 április 18-án a MÁVAG üzemében politikai beszámolót tartott, melyben kitért az aktuális bel- és külpolitikai kérdésekre is. A későbbi teljhatalmú kommunista diktátor ezen beszédében hangzott el a fenti mondat.

loading...