
Az Ördög ügyvédje a Borkai-sztorinál is nagyobbat robbantott hétfő délelőtti Facebook-bejegyzésével, amiben azt taglalja, miért nem Varga Judit igazságügyi miniszter lett a Fidesz államfőjelöltje.
A Borkai-botrányt kirobbantó blog azt írja, hogy januártól aktivizálja magát, addig pedig puszilja Varga Juditot,
„aki csak azért nem rúghatott labdába Novák Katalin mellett – és nem lett köztársasági elnökjelölt -, mert a lányokat (is) szereti, és létezik pár fránya felvétel erről, valamint a Völner-féle korrupciós ügyben betöltött szerepéről.”
Tünde és Timi, tőletek előre is bocs – írja az Ördög ügyvédje, majd azzal zárja bejegyzését, hogy
„hol ropognak a fegyverek, vér is folyik.”