Kövér László cellatársait keresi a DK: ki fog még börtönbe menni rajta kívül?

Vadai Ágnes
Kép forrása: MTI

A DK válaszokat vár a Belügyminisztériumtól arra a kérdésre, hogy

„mióta figyelteti meg a Fidesz az ellenzéket a titkosszolgálatokkal?”

A Vadai Ágnes által kiadott közleményben azt írják: egy kiszivárgott hangfelvételből tudjuk, hogy Kövér László házelnök arról beszélt a titkosszolgálati vezetőknek, hogy az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt az országra nézve. Ezek súlyos, kizárólag diktatúrákra jellemző mondatok, amelyek Kövér László szájából természetesen utasításnak minősülnek a titkosszolgálatok felé.

A Demokratikus Koalíció tudni akarja, milyen megfigyelési akciókat indítottak a titkosszolgálatok Kövér szavai után, ezért írásbeli kérdéssel fordulnak a Belügyminisztériumhoz:

  • Eleget tettek a titkosszolgálatok Kövér parancsának?
  • Amennyiben nem Kövér László az első, aki ilyenre utasította a titkosszolgálatokat, akkor mióta tart az ellenzék titkosszolgálati megfigyelése?
  • Mely ellenzéki politikusokat és pártokat, valamint hány ellenzéki szavazópolgárt figyel meg a hatalom elvesztésétől félő fideszes pártállam?
  • Ki adott még utasítást Kövér László mellett arra, hogy a titkosszolgálatok a kormánnyal egyet nem értő politikusokat, pártokat és embereket figyeljenek meg, felelevenítve a kommunista állambiztonság legalantasabb tradícióit?
  • Ki fog még börtönbe menni ezért a kormányváltás után, természetesen Kövér László cellatársaként?
loading...