Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Dobrev Klára megható bejegyzéssel jelentkezett a gyermekjogok világnapján

November 20-a a gyermekjogok világnapja. Az ENSZ Közgyűlése – mintegy 10 év előkészítő munka után – 1989. november 20-án fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt. Ez azóta a Gyermekjogok Világnapja. Az egyezmény összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára, így a gyermekek életben maradását, fejlődését, védelmét és a társadalomban való részvételét biztosító jogokat.

Dobrev Klára bejegyzése:

„Nincs annál szívszorítóbb, mint gyereket szenvedni látni. Ma van a gyermekjogok világnapja, és idén a legkisebbek mentális egészsége került a középpontban.

Amikor gyermekjogokról beszélünk, és azért küzdünk, hogy minden gyerek biztonságban nőjön fel, akkor nemcsak a fizikai, hanem a lelki biztonságukra is gondolunk. De sajnos a pandémia a gyerekek lelkében is komoly sebeket ejt, mert rengetegen szoronganak, küzdenek figyelemzavarral, vagy még súlyosabb problémákkal.

Saját magunkon is érezzük, micsoda kihívás megküzdeni a járvánnyal, de óriási felelősségünk van abban, hogyan segítjük át a gyerekeket ezen az extrém időszakon. Szeressük őket szívből, figyeljünk rájuk még inkább, és tegyünk meg mindent azért, hogy okos, egészséges, felszabadult és sikeres felnőtté válhassanak.”

loading...
About Jabronka Richárd 11146 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.