
A CÖF-CÖKA nem szerződtetett buszokat vidékről történő személyszállításra – reagált a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány a Demokratikus Koalíció hétfői sajtótájékoztatójára, ahol a párt szóvivője Barkóczi Balázs azt mondta, sajtóhírek szerint a CÖF a korábbi évekhez képest is jóval több embert buszoztathatott az idei október 23-i ünnepre.
A DK szerint két eset lehetséges: a CÖF vagy fizetett ezeknek a buszoknak a használatáért, vagy pedig az eredeti feladatuktól eltérően, törvénytelenül használták fel a járműveket arra, hogy az ország más pontjairól, sőt külföldről hozzanak embereket a Békemenetre.
„A civil szervezet azt írta erre válaszul hétfő délután, ha 500 busz utasszállítását feltételeznék, akkor a Békemeneten csak 25 ezren vettek volna részt. Ennyi busz nem is elhelyezhető és „a kérdés az, vajon mivel jött a 4-500 ezer honpolgárunk”
– írták.
A CÖF szerint félmillió ember volt a békemenetnek csúfolt fideszgyűlésen.
Hozzátették, elszámolnak minden fillérrel, de nem a DK-nak. A Békemeneten részt vevő olaszokkal és lengyelekkel kapcsolatban pedig azt állítják, hogy saját költségükön érkeztek. A DK-nak azt javasolják, hogy ne turkáljanak az emberek pénztárcájában, mert szerintük az ilyen esetekben a polgárok pórul járnak.
Tömött sorokban állnak a román rendszámú buszok Budapesten a fideszes békemenet előtt