
A legfőbb ügyészt ezentúl ne sima parlamenti többséggel, hanem kétharmaddal lehessen leváltani – egyebek mellett erről is szól az az új törvénytervezet, amelyet a kormány megbízásából Varga Judit igazságügyi miniszter adott be.
A kormány úgy módosítaná a jelenleg hatályos törvényt, hogy az Országos Bírói Hivatal, a Kúria, az Állami Számvevőszék és az alapvető jogok biztosának pozíciójához hasonlóan a legfőbb ügyészt is csak kétharmados többséggel lehessen eltávolítani a posztjáról – írja a Telex.
Az indoklás szerint azért van erre szükség, mert a legfőbb ügyészt megválasztani is kétharmados többséggel lehet, és most nem csinálnak mást, mint ehhez illesztik a megbízatásának megszüntetésére vonatkozó szabályt is. Egész pontosan úgy fogalmaznak:
„A módosítás célja az Alaptörvényben szabályozott alkotmányos szervek minősített többséggel megválasztott vezetői kapcsán a megbízatás megszűnéséhez szükséges szavazati arány egységesítése annak érdekében, hogy a megbízatás megszüntetésének szabályai a megválasztáshoz előírt rendelkezésekhez igazodjanak.”