
Pénteken jelentette be Márki-Zay Péter, az előválasztáson harmadik helyen végzett hódmezővásárhelyi politikus, hogy megállapodtak Karácsony Gergellyel abban, hogy az előválasztás második fordulójába csak együtt mehetnek tovább.
Ez azt jelenti, hogy az egyikük miniszterelnök-, a másikuk pedig miniszterelnökhelyettes-jelölt lesz, az azonban még nem dőlt el, hogy kiből mi lesz. Erről legközelebb hétfőn, Hódmezővásárhelyen tárgyalnak, és abban bíznak, hogy egy héten belül megszületik a megállapodás. Eközben szakértőkkel konzultálnak, kutatásokat elemeznek és programot egyeztetnek majd.
Erre reagált most Jakab Péter, a Jobbik elnöke, aki szerint
„most két miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy a második fordulóban összefognak, hogy ne a harmadik nyerjen. Ha azért fognának össze, hogy ezzel növeljék az ellenzéki szavazók számát, esetleg így bátorítsák a még bizonytalanokat, akkor üdvözölném. De ha azért fognak össze ketten, hogy ne a harmadik nyerjen, azzal nem tesznek mást, mint sebeket ejtenek. Függetlenül attól, hogy sikerül-e a tervük vagy sem. A vesztes fél szavazói fognak sérülni, és ezzel a kormányváltás esélye.”
Éppen ezért szerinte nem egymást kellene legyőzni, hanem kiegészíteni, nem árkot ásni, hanem egyesíteni kellene. „Ne játsszátok el az esélyt” – üzente szövetségeseinek Jakab.