Meglepetés: Márki-Zay nem zárta ki, hogy Dobrev Klára javára lépjen vissza

Fotó: Ellenszel.hu

„Nem látom, hogy nekem kéne visszalépnem Karácsony javára” – mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a 24.hu-nak. Hódmezővásárhely ellenzéki összefogással megválasztott polgármestere szerint neki több esélye lenne megverni Orbán Viktort.

„A második körben magamhoz számolom Jakab Péter szavazatait és a Momentum-szavazatokat is, ezzel pedig már nekem nagyobb lesz a támogatottságom, mint Karácsony Gergelynek”

– fejtette ki Márki-Zay.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lépne vissza, azt mondta, semmit nem zár ki, de a visszalépésnek feltételei vannak. A kérdésre, hogy az általa korábban sokat kritizált Dobrev Klára javára is visszalépne-e, azt mondta, ez sem kizárható, hiszen Dobrevvel több dologban ért egyet, mint Karácsonnyal, de elismerte, még mindig úgy gondolja, hogy Dobrev miniszterelnök-jelöltsége „óriási kockázat lenne Magyarország számára”.

„Én lennék az ellenzék száméra az ideális jelölt Orbán Viktor ellen, és hiszek abban, hogy megnyerhetem a második fordulót. A Fideszt vidéken lehet legyőzni” – mondta. Hozzátette: Karácsonnyal már egyeztetett időpontot is a tárgyalásra.

loading...