
„Csak szólok! Aki összejátszik a Fidesszel, ugyanúgy az ellenségem” – írja a közösségi oldalán Jakab Péter, a Jobbik elnöke. A politikus úgy fogalmaz: nem színt akar váltani, hanem rendszert.
Belenyúlhat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös számú választókerületének előválasztási eredményébe a Fidesz, elérve, hogy ne a jobbikos Földi István, hanem a szocialista Papp Ildikó nyerjen – legalábbis erre enged következtetni egy, a 24.hu birtokába jutott hangfelvétel.
A titokban, egy utcai standolás alkalmával készült felvételen egy Jakab Tímea nevű helyi DK-s aktivista beszélt arról, hogy az előválasztáson a Fidesz segítséget nyújt az MSZP-nek úgy, hogy a kormánypárt a szimpatizánsait küldi, hogy szavazzanak Papp Ildikóra. A körzetben a jobbikos Földi Istvánt, volt kocsordi polgármestert az LMP, a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és az Új Világ Néppárt támogatja, míg az MSZP-s Papp Ildikót a DK és a Párbeszéd segíti.
A hangfelvételen a DK-s aktivista a Fidesz helyi országgyűlési képviselőjét, a korrupciógyanús ügybe keveredett Kovács Sándort a „haverjának” nevezte, de kiderült az is, hogy a DK-s párttag volt férje, az MSZP választókerületi elnöke, Halmi József is gyermekkori barátja a fideszes politikusnak – írja az Alfahir.hu.
Az efféle összejátszásokat egyik párt sem tolerálja. Reméljük, hamarosan pont kerül ennek az ügynek a végére is.