Folytatódik a Momentum-MSZP háború Zuglóban: nem lehetne, hogy csak rábízzuk a választókra a dolgot?

Furcsa cicaharcnak lehetünk tanúi Zuglóban, ahol az MSZP-s Tóth Csaba és a momentumos támogatottsággal induló Hadházy Ákos méri majd össze, amije van az előválasztáson.

Amíg azonban saját magukat kellene építeniük, inkább a másikat rombolják. Feljelentések, acsarkodások, üzengetések a sajtóból, minden megtalálható ebben a nem éppen békés választókerületben.

A Momentum és az MSZP háborúja?

Hadházy Ákos azt mondta a Klubrádiónak:

„Ezzel a hatalommal nem lehet együttműködni, a kőkemény ellenzéki magatartás az egyetlen helyes reakció. A korrupcióval szemben pedig nem lehet kompromisszumot kötni (saját oldalon sem), csak megalkudni. Azt is mondta: az országgyűlési képviselőknek nem szuperpolgármesteri szerepet kell eljátszaniuk.”

Tóth Csaba pedig konkrétan is megvádolta Hadházyt azzal, hogy olyan emberekkel dolgozik együtt, akiket elítéltek; úgy fogalmazott:

„köztörvényes bűnözők segítik a kampányát”. 

Nem lehetne, hogy egyszerűen csak rábízná mindkét párt ezt a választókra? Elvégre az előválasztásnak ez lenne a lényege…

loading...