
Az újságírók, ellenzéki politikusok és civilek undorító lehallgatására használt Pegasus-szoftvert nem vásárolhatták meg csak úgy. Ehhez export, vagyis kihozatali engedélyre volt szükség.
Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje és az Európai Bizottság alelnöke ezért megkereste Hadas-Handelsman izraeli nagykövetet, akitől azt kérte:
Izrael vizsgálja ki a Pegasus-botrányt, és tekintsék át az engedélyezési gyakorlatot úgy, hogy a kémprogram ne kerülhessen diktátorok és más autokrata vezetők kezébe. Ha pedig Izrael kiadott ilyen engedélyt, vonja azt vissza haladéktalanul. Igen, a magyar kormánytól is!
Tessék: a Fidesz azzal támadja Dobrev Klárát, hogy elárulja a magyarokat, de a DK miniszterelnök-jelöltje ismét bebizonyította, hogy amikor a saját állampolgárait lehallgató kormányra nem, addig rá számíthatnak a magyar emberek!
Tisztán kell látnunk ebben az ügyben, máskülönben a Fidesz gátlástalanul hatolhat be az életünkbe, és mindent megtesz azért, hogy megtartsa hatalmát.