
Egy bajban lévő magyar hölgy a nyilvánosság erejében bízva osztotta meg történetét a közösségi médiában. Története egy franciaországi utazásról, és a kínai vakcináról szól, ami miatt az ő utazása sokkal komplikáltabb, mint mondjuk egy olyan embertársáé, akire Orbán nem tudta rátukmálni a kínai vakcinát.
Az igazáért harcoló hölgy bejegyzését változtatás nélkül közöljük:
„Kedves csoporttagok!
Személyes okokból Franciaországba kell utaznom, ahol nem fogadjék el a Sinopharm vakcinát. Ezért bárhova megyek – közlekedés, szupermarket, bármilyen üzlet, hivatal, étterem, szállods stb. – három naponként negatív PCR tesztet kell vinnem, plusz eleve ezzel kell elindulnom Budapestről is, hogy beengedjenek az országba.
Ez összesen 11 PCR tesztet jelent majd, ennek összköltsége 190 ezer forint lesz: 1 darab PCR teszt Magyarországon 20 ezer forint, majd 10 darab PCR teszt Franciaországban, darabonként 49 euróért. Erre a 190 ezer forintos költségre jön rá az az utas és egészségügyi covid biztostás, amit meg azért voltam kénytelen megkötni, mert nagyon alacsony (majdnem nulla) az antitest szintem a kínai vakcina után. Ez pluszban még 38 ezer forint.
Összesen tehát nekem 228 ezer forintos többletköltséget jelent már most, hogy családi okok miatt kénytelen vagyok külföldre menni, miközben itthon nem ajánlottak számomra Pfizer-oltást (kérés ellenére sem), csak kínait.
A kérdésem az lenne felétek, hogy tudtok-e bármilyen olyan lehetőségről, ahova ezt a 228 ezer forintos számlát be tudom nyújtani a nemzeti egészségügyi ellátóknak, aki visszatérítené nekem?
Azon az alapon, hogy én is ugyanoyan jogú magyar állampolgár vagyok, mint azok, akik Pfizert, Modernát, Janssent kaptak (örülök annak, hogy sokan jót kaphattak), és akiket ezek a brutális költségek nem terhelnek, mert nekik az EU által elfogadott szérumot adtak be.
Ez borzasztó nagy igazságtalanság, hogy nekem erre kell keresnem a pénzt, és úgy érzem, hogy járna az, hogy valaki visszatérítse!
Köszönöm szépen.”
A kétségbeesett bejegyzés alatt kétségbeesett kommentek is megjelentek. Egy másik magyar hölgy arról ír, hogy mivel Málta már nem fogadja el a negatív PCR tesztet sem a belépéshez, csak az EU által elfogadott vakcinákat, így ő egyáltalán nem láthatja unokáit a Fidesz kínai vakcinája miatt.
„Ezt a pénzben nem kimutatható számlát mikor, ki téríti meg?
– kérdezi elkeseredetten. Egy másik pórul járt „sinopharmos” pedig arról számolt be, hogy ő is ugyanebben a cipőben jár, mert meggyőzték, hogy fogadja el a kínai vakcinát, ezért. most ő sem tudja meglátogatni családját, akik tőlünk nyugatabbra kerestek jobb életet.
Ez a helyzet tarthatatlan, lassan olyan lesz ez, mint a vasfüggöny. Lehet, hogy ez volt a Fidesz célja? Már annyi kommunista trükköt vetettek be, hogy ezen sem lepődnénk meg. Orbán, családokat szakítottál szét, ez mind a te lelkeden szárad!