Gábor György filozófus hosszú Facebook-posztban fejtette ki véleményét Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester kirohanásával kapcsolatban. Gábor szerint Baranyi azért akadt ki, mert az ő elképzelésével ellentétes döntést mertek hozni. A népszerű filozófus véleményét változtatás nélkül közöljük:
“Nagyjából fél évvel ezelőtt történt, hogy Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert, igen aljas és méltatlan módon, zsidózással vádolt meg a folytonos megfelelési és bizonyítási kényszertől gyötrődő kormánypárti sajtónak nevezett, valójában karaktergyilkosságokra specializálódott propagandagépezete. Én akkor – magától értetődő módon – kiálltam Baranyi Krisztina mellett, írtam az esetről, mert abszolút világos volt számomra, hogy az általam személyesen nem ismert ferencvárosi polgármester nem zsidózott.
Mindezt az elmúlt napok során történtek miatt emlegetem fel.
A ferencvárosi közgyűlés Sztarenki Pál színész, rendezőt választotta meg a Pinceszínház új igazgatójának. Nem ismerem a döntési folyamatot, nem vagyok tisztában azzal, hogy milyen megfontolások alapján hozta meg határozatát a képviselő-testület, továbbá arról sincs tudomásom, mi volt pontosan a polgármester asszony által „a szakma krémjének” nevezett szakmai zsűri hatásköre és megbízatása. Végül azon sem kívánok morfondírozni, nem ismerve a helyi viszonyokat, hogy örvendetes és józan vagy tragikus és szégyenteljes esetnek tekintendő (és a kettő között megannyi átmenet), hogy Sztarenki Pál mellett együtt szavazott a Fidesz és a DK, az MSZP és a Momentum, s azt sem kívánom latolgatni, hogy ennek az együttes szavazásnak volt-e valamilyen súlyos és végzetes politikai üzenete, avagy épp ellenkezőleg:
az együttes bizalom a színházi szakembernek szólt, semmi egyébnek.
Továbbá nem arról akarok szólni, hogy szerintem ki volt a legjobb vagy legalkalmasabb pályázó, minthogy ennek eldöntése nem az én kompetenciám.
Én mindössze egy dolgot kívánok szóvá tenni.
Azt, hogy a Sztarenki Pál melletti döntést, amelynek eredménye érzékelhető módon Baranyi Krisztina elképzelésével ellentétes volt, a polgármester asszony egy kényszeredett gratulációval kommentálta, majd azzal az értelmezhetetlen mondattal, hogy „remélem, az összes gimnáziumban felcsendül majd a Hajmási Péter, Hajmási Pál, ám kérdés, hogy a diákok majd ehhez mit szólnak?” S hogy észrevételének még nagyobb hangsúlyt és publicitást adjon, a közösségi felületre kiírta, hogy a győztes „operett kuplékat tervez a kerületi középiskolákba vinni, hogy népszerűsítse a színházat.”
Emlékeztetem Baranyi Krisztinát, hogyan érezte magát, amikor aljas és hiteltelen módon próbálták őt ellehetetleníteni. Nos, most ugyanezt tette ő Sztarenki Pállal. Sztarenki sem a pályázatában, sem a köztestületi meghallgatáson semmi ilyet vagy ehhez foghatót nem írt le, s nem mondott.
Beszélt a terveiről, egyebek mellett Karsai György fantasztikus és méltán sikeres beavató színházi produkciójának befogadásáról, beszélt a Freeszfe-vel való együttműködési szándékáról, beszélt arról, hogy helyet biztosít Jordán Tamás új és pazar Ady-estjének (e sorok írójának megadatott, hogy már láthatta Jordán kivételes produkcióját), de se operett kuplékról, se Hajmási Péterről nem esett szó. Aki ismeri Sztarenki Pál színészi és rendezői munkásságát, intellektuális igényességét és ócska megalkuvásokra képtelen szakmai elkötelezettségét, valamint színházról vallott nézeteit, annak számára aligha kétséges, hogy Sztarenki nem operett kuplékkal kívánja kitölteni a Pinceszínház repertoárját, s a fiatalokat nem a Hajmási Péterrel próbálja majd a színház szeretetére rászoktatni.
Aki ilyet mond, az semmit sem ismer Sztarenki korábbi munkásságából, az nem olvasta el a pályázatát, azt csupán egy dolog vezérelhette:
lejáratni, ellehetetleníteni, megalázni és megszégyeníteni valakit, aki erre semmivel sem szolgált rá. Ugyanazt tette, amit fél évvel ezelőtt vele tettek meg.
Sztarenki az eredményhirdetés után, megköszönve a testület bizalmát, azzal fejezte be a mondandóját, hogy számít a képviselő-testülettel való együttműködésre. Sztarenki felnőtt ember: egészen biztos vagyok abban, hogy adott esetben, ha a helyzet úgy hozza, az együttműködésbe beleérti a hiteles szakmai kritikát vagy bírálatot. Ám a hiteles kritikába a lejáratás és az ellehetetlenítés – legalábbis szerintem – a legkevésbé sem tartozik bele.
Amúgy pedig, ha már Hajmási Péter, Hajmási Pál, Jancsó Miklós vagy Mohácsi János egykori Csárdáskirálynő rendezéseit még a kényes ízlésű Baranyi Krisztinának is jó szívvel tudtam volna ajánlani.”