Itt a bizonyíték arra, hogy Orbán 200 ezres minimálbére csak kampányfogás, nem a magyarok munkájának elismerése

Kép forrása: Orbán Viktor/Facebook

Az Orbán-kormány annak ellenére sem töri magát év közbeni minimálbér-emelésen, hogy az év eleji semmit érő, 4 százalékos „emelést” felzabálja a rekord magas infláció és a drágulás.

Orbán Viktor ezért kitalálta, hogy ígér valami nagyot a legkevesebbet kereső magyaroknak, úgyhogy belengette: 200 ezer forintra emelik majd a minimálbért. Erről a jól hangzó ígéretről rántotta le most a leplet a G7.hu:

a gazdasági hírportál szerint, ugyan jól hangzik a 200 ezres bruttó legkisebb bér, az EU-ban ez bizony soványnak számít.

A lapnál euróra számolták át minden ország minimálbérét, amiből az jött ki, hogy

„a magyar minimálbér euróban még alacsonyabb is lett 2021-re tavalyhoz képest, és csak a bolgár minimálbér volt alacsonyabb nála. Ez egyébként még akkor is így van, hogy ha az utóbbi hetek forinterősődését is figyelembe vesszük, a cikk írásakor ugyanis 483 eurót ér a jelenlegi magyar minimálbér, ami még mindig alacsonyabb, mint a 2020-ra vonatkozó 487 eurós szint.”

A kétlépcsős emelés után 200 ezer forintra kúszó magyar minimálbér még az emelés után is a legalacsonyabbak között maradna az EU-ban.

loading...