
Minden ígéret ellenére a jövő héten már végszavazhatnak a Fudan Egyetemmel kapcsolatos két törvényjavaslatról, miután a kormánypárti többségű törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén támogatta az előterjesztéseket
– írta meg a Népszava. Ez azért is furcsa, mert Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtök délelőtti kormányinfón azt mondta: még nincs döntés a Fudan ügyében, lesz népszavazás, és a kormány el fogja fogadni a népakaratot.
Ahelyett, hogy a hétvégi tüntetés utáni szólamokhoz igazítva visszavonták volna a javaslatokat, törvénybe foglalnák a Fudan megvalósítását, az ingyenes állami vagyonjuttatást, a beruházás helyszínét és a működtető alapítványt.
A törvényekkel nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítik a projektet, felhatalmazást adnak a kormánynak arra, hogy rendeletben jelölje ki az új kínai campus megvalósításához szükséges fejlesztési területet.
A Népszava hozzáteszi:
a bizottság által elfogadott két törvényjavaslattal a fejlesztési terület legértékesebb Duna-parti telkeit és a Nagyvásárcsarnok felújításra kijelölt műemléképületét is átadják a még csak előkészítés előtt álló beruházásnak, méghozzá ingyen.
A kollégiumi funkciótól megfosztott Diákvárost pedig a korábbi tartalékterületekre tolják át. A jogszabályok jó előre rendelkeznek az egyetem fenntartójaként működő Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, sőt már most gondoskodnak arról, hogy az alapító jogok gyakorlásába egy új, ellenzéki kormány se szólhasson bele.