Kamerák előtt fogják megalázni Orbánt? A brit miniszterelnökkel találkozik, akinek a szóvivője baljós dolgokat mondott

Kép forrása: AFP

Orbán Viktor pénteken Londonba utazik, hogy Boris Johnson brit miniszterelnökkel találkozzon. A találkozóval kapcsolatban megkérdezték a brit miniszterelnök szóvivőjét, aki a Guardian cikke szerint azt mondta, hogy

mivel az év második felében Orbán fogja betölteni a V4-ek elnöki posztját, az Egyesült Királyság gazdasága és biztonsága szempontjából rendkívül fontos, hogy együttműködjenek Magyarországgal.

Volt azonban egy ennél sokkal fontosabb és határozottabb kijelentése is, ami nem kecsegtet túl sok jóval Orbán Viktor számára. A miniszterelnöki szóvivő szóvá tette Orbán korábbi, muszlimokra és bevándorlókra vonatkozó kijelentését, miszerint

Orbán korábban muzulmán inváziós erőkről beszélt, a migránsok érkezését pedig méreghez hasonlította.

A brit szóvivő elmondta:

nem lesznek szégyenlősek, ha emberi jogi kérdéseket kell felhozni a találkozón.

Reméljük, kamerák előtt hozzák zavarba Orbánt, ugyanis rajtuk kívül az itthoni újságírók ezt nem tehetik meg. Kívánjuk, hogy sok kérdéssel provokálják majd a találkozón!

Nagyon kínos fideszes ármánykodásról rántotta le a leplet Juszt László

loading...