
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke jó ideje azon töpreng, lehet-e olyan kormány, olyan miniszterelnök, aki megfelel a munkavállalók igényeinek. A jövőre esedékes választás miatt mostanában az átlagosnál is többet gondolkozik ezen.
Kordás László azt mérlegeli:
- melyik párt miniszterelnök-jelöltje felelhet meg korábbi közszereplései és a felvállalt ügyek alapján az elvárásainknak?
- Ki az, aki nemcsak hallja, hanem érti is azokat a problémákat, amelyeket a munkavállalók, a nyugdíjasok, a családok érdekében oly sokszor felvetettek a szakszervezetek?
- Ki az, aki már eddig is bizonyította, együtt tud működni a dolgozók érdekképviseleti szervezeteivel?
Nem könnyű választás.
Az utóbbi napokban azonban lehetséges jelöltként egyre többször felmerült Dobrev Klára neve is, ezért a szakszervezeti vezető is eljátszott a gondolattal:
mi lenne, ha egy szociálisan érzékeny hölgy lenne majd a kihívók között?
Kordásnak tetszik a gondolat. Mint írja, régóta ismeri, s tudja, hogy ő mindig kész cselekedni. Nem halogat, nem ígérget, cselekszik. Megfelelő időben és megfelelő helyen.
Azt mások is tudják, hogy kitűnő hazai és nemzetközi kapcsolatai vannak, én azonban szakszervezeti vezetőként azt is tapasztaltam, hogy gyakran a munkavállalók, családok érdekében mozgósítja is a fontos kapcsolatait, mert el akarja érni a célját: segíteni. Nőként ugyanis érzi, sőt pontosan tudja, hol, s hogyan segíthet a rászoruló magyar családokon. Sokszor úgy gondolok rá, mint egy közülünk való jó ismerősre, harcostársunkra. És ezt neki nem kell lépten-nyomon bizonygatnia
– vélekedik Kordás.
Látjuk, hogy mennyire aktív az Európai Parlament foglalkoztatási, szociális bizottságában a munkavállalóknak különösen fontos kérdésekben. A kelet-európai – köztük a magyar – munkavállalók megélhetése szempontjából kifejezetten fontos az európai minimálbér keretrendszerének kialakításával kapcsolatos munkája, s a magyar dolgozókat – és az őket képviselő szakszervezeteknek – legalább ennyire fontos lenne az európai minimálbér bevezetése. Ennek eléréséért ő nagyon sokat tesz.
Az európai minimálbér bevezetésének számunkra kiemelten fontos eleme a kollektív szerződések országosan nagyarányú megléte. Ezért is fontos, hogy nálunk mindez nem egyszerűen csak irányelv lenne, hanem alapvetően javítaná a magyar munkavállalók helyzetét. És ezt Dobrev pontosan tudja.
A Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint, Dobrev Klára indulása mellett szól az is, hogy a DK EP-képviselőjének eddigi munkája alapján biztos, hogy nem támogatna olyan javaslatokat, amelyek kifejezetten tiltják a kollektív szerződések létrejöttét. Kordás továbbá biztos abban is, hogy nemhogy tiltaná, hanem inkább felkarolná, sőt törvénybe iktatná a családok igényét:
legyen minden munkavállalónak havonta legalább egy szabad hétvégéje. Ennek a fontosságát ő nőként, családanyaként is pontosan érzi.
Míg az Orbán-kormánytól csak követelni lehetett, hogy teremtsék meg a valódi párbeszéd lehetőségét, addig – ahogy Kordás fogalmaz -, Dobrev Klárával folytatott megbeszélései során szakszervezeti vezetőként csodálta, hogy milyen könnyen szót lehet vele érteni, és így is megtalálják a megoldást a problémákra.
Kordás elmondása szerint Dobrev Klára érzi, hol van a határ, hol kell kompromisszumot kötni. Ez nagyon fontos, hiszen a Fidesz politikájában szinte nem is létezik kompromisszum, csak ráerőszakolják akaratukat az emberekre.
Összességében, ha Dobrev Klára vállalja, akkor egy jó jelölt lenne, amit a szakszervezeti elnök kollégáinak elmondása alapján is bizton állít Kordás:
„Mozgalmi” múltjából több régebbi és frissebb emlék is előkerült. Az egyik például az európai uniós csatlakozásunkhoz kapcsolódik, azt követően ugyanis fontosnak tartotta a munkavállaló nők helyzetének javítását, hogy az anyaság, a gyermekvállalás miatt ne szenvedjenek hátrányt. Abban az időben fővédnökséget vállalt több szakszervezeti rendezvényen, hogy együtt tudatosítsuk a nőkben: egyenlő értékű munkát végeznek a férfiakkal.
Színes, üde jelenség lenne a jó néhány férfi aspiráns között. Miért ne indulhatna jó eséllyel a miniszterelnök-jelöltségért?