
Orbán elfelejtette, hogy a mérce a védekezésben a halottak száma, most ugyanis ezt figyelmen kívül hagyva újabb enyhítéseket harangozott be. Egészen pontosan 3,5 millió beoltottnál.
Orbán most azt mondta, hogy a kormány újraindítás következő lépcsőfokát 3,5 millió beoltottnál éri el. A miniszterelnök szerint, ez a jövő hét közepén lehet szerdán vagy csütörtökön. Ezek után kinyithatnak a teraszok. Hogy segítsék a vendéglátósokat, az őket terhelő teraszdíjakat eltörlik. (Arról nem esett szó, hogy miként segítik a csődbe ment vendéglátósokat vagy azokat, akik nem rendelkeznek terasszal.)
Az iskolák kinyitásáról azt mondta, hogy fokozatosan és óvatosan haladunk, ezért április 19-én csak az óvodákban és az alsó tagozatokban kezdődik újra a jelenléti oktatás. A felső tagozatos tanulók, a középiskolásokkal egy időben, május 10-én térnek majd vissza az iskolába.
Bizonyára a társadalmi nyomás hatására döntött végül így a kormány, ugyanis 5 szakszervezeti szövetség is tiltakozott az iskolák kinyitása ellen.
Ebben a kaotikus helyzetben Orbán Viktor csak ünnepel, de nem beszél a gyászolókról, és arról, hogy a járványkáoszt ő és kormánya okozta, amikor a második hullámra való felkészülés helyett adriázott a sleppjével. Ezt sosem felejtjük el neki!